Nevelőink írták

A marosillyei Bethlen Ház épül szépül

A marosillyei Bethlen Gábor szülőház ebben az évben is programjaival, kiállításaival bizonyítja elhivatottságát az erdélyi és dél-erdélyi történet és kultúra iránt. Ezeknek megvalósítását, valamint az épület és kertjének fenntartását a Szent Ferenc Alapítvány a látogatásokból eredő adományból, fejlesztési pályázatokból finanszírozza. A Bethlen Gábor Alap központi és regionális támogatásával idén egy fontos infrastrukturális fejlesztést tudtunk véghezvinni: az épülethez tartozó telken […]

Tovább olvasok →

Szokatlan Karácsony

Meglazította ingén a felső gombot, nyakkendője szorításán is engedett kissé, mert az autójában a jól működő fűtés kitett magáért. Jó volt a zimankós, kemény télben élvezni az autóban uralkodó meleget. Elégedetten vezetett, gondolatban végigélte az év sikereit, a gazdagon jövedelmező vállalata szíve büszkesége volt. Sokat dolgozott, de megérte, mert családjának mindent megadhatott, amit csak kívántak. […]

Tovább olvasok →

Gratulálok

A nászáldás szavait szeretettel ismételve gratulálok Andinak és Gusztinak, Csaba t. Most pedig azért könyörgünk, Uram, hozzád, hogy ezek a szolgáid mindig a hitnek és parancsaidnak útján járjanak, s a házastársi hûséget õrizve az erkölcsi tisztaságnak példái legyenek. Az evangéliumból merített erõvel mindenki elõtt tanúságot tegyenek Krisztusról, a termékenység áldásában részesülve bizonyuljanak erényes szülõknek, és […]

Tovább olvasok →

Önkéntesként Déván

Feltöltődés, nagy ölelések, „ÓVÓNÉNIII”, tejcsi, jóéjtpuszi Először ez az öt dolog ugrik be ha röviden le kell írnom a Déván töltött időmet. Bucsánszki Renáta vagyok, húsz éves egyetemista, tanítónak készülök. Már érettségi után elhatároztam, hogy eljövök Dévára, de erre végül az egyetem első éve után került sor. Úgyhogy mivel ezt már nagyon vártam, a vizsgák […]

Tovább olvasok →

Székelyvarság

Sok szeretettel gratulálok kedves székelyvarsági kolléganőmnek, aki a nyár csendes perceit kihasználva világra hozott egy aranyos kisbabát!! Isten áldja a babát is, és az ő drága szép családját!! Sok szeretettel, Csaba t.  Kedves Csaba testvér!Hálatelt szívvel tudatom, (egy kissé megkésve), hogy július 6.-án megszületett a kislányom, Ágota, a családunk nagy-nagy örömére. Hála Istennek jól vagyunk! […]

Tovább olvasok →

Jó hír!!

Jó hír!! Mindig örvendek, ha a nagyra tartott, csodálatos kollégáimat mások is felfedezik, értékelik! Szívesen megosztom a meghívót és vele Évának a leveléből is egy részletet: “Nagy meglepetésemre az alábbi levelet kaptam!  Amiért meglepődtem, hogy kiskoromtól a mai napig kemény kétkezi munkát végeztem amiért nagyon sokszor lenéztek. A mai világban sajnos nem számít értéknek ősi szokásunk tudásunk, […]

Tovább olvasok →

Farsang Máréfalván

Milyen jó ilyen leveleket kapni, ilyen nagyszerű, vidám csapattal dolgozni!! Büszke örömmel osztom meg a kollégám levelét, Csaba t.  —– Drága Csaba testvér, Örömmel és hálával szívünkben közöljük, hogy ismét gazdagodtunk élményekkel az Összefogás Házánál Máréfalván. Tegnap, február utolsó napján, sikerült megszerveznünk a munkatársak körében a farsangi összejövetelt. Egyesítve a hasznost a kellemessel, először a […]

Tovább olvasok →

Húsvét Déván…

Szeretettel megosztom Anna nevelőnő írását! Csaba t. Ismét elnézést kérek, hogy így eltűntem. Megpróbálom beszámolómmal feleleveníteni az elmúlt hetek történéseit. Előző írásomban említettem a negyedikes lányomat, akivel sokat küzdöttem. Nem kiabálom el, de Istennek hála, megnyugodott. Egy hónap után megengedtem neki, hogy felhívja telefonon a szüleit, előtte azonban elmagyaráztam, miért is tiltottam idáig. Elmondtam, hogy […]

Tovább olvasok →

Szórványban működő szociális intézmények támogatása

A dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban a magyarországi Bethlen Gábor Alap és az  Emberi Erőforrás Minisztérium  által biztosított támogatások révén jelentősen sikerült hozzájárulni a szórányban lévő gyermekotthonok fenntartásához. A támogatások a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium, a Petrozsényi Jézus Szive Gyermekvédelmi központ felé irányultak.  Ezekben az otthonokban közel háromszáz erdélyi magyar nehézsorsú gyermek nevelkedik, s a […]

Tovább olvasok →