Európa a polgárokért

 

 

Európa a polgárokért

 

Csemadok 2019 – Mindannyian az EU tagjai vagyunk“ projektet

az Európai Unió finanszírozta az „Európa a polgárokért” program keretében

2.1 “Testvérváros-program” intézkedés

Részvétel: a projekt lehetővé tette a találkozót több, mint 374 állampolgár részvételével,
akik közül 236 fő Farnad községből (Szlovákia), 50 fő a Jövőt nekik is Alapitványtól,
Tordas, (Magyarország), 43 fő a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettől, Lendva (Szlovénia),
45 fő a Dévai Szent Ferenc Alapítványtól (Románia) volt jelen.

Helyszín/időpontok: a találkozó helyszíne Farnad község (Szlovákia) volt,
a rendezvényre 2019. 08.09 és 2019.08.10 között került sor.

Részletes leírás:

A rendezvény hivatalos megnyitóval 2019. 08.09-én a délelőtti órákban kezdődött, amit a szervezet elnökének beszéde követett. A jelenlévőknek bemutatták a rendezvény programját, a partnereket,
az együttműködés lehetőségét, a pályázatot és annak célkitűzéseit.
A partnerek képviselői
rámutattak az együttműködés fontosságára a testvérvárosi kapcsolatok közös tevékenységeire ,
valamint az EU-tagok és a társult országok összekapcsolásának gondolatára. A résztvevőket gazdag program várta, főbb témaként „Mi mindannyian az EU tagjai vagyunk” rámutatva a nemzeti kisebbségek és a migránsok életére az EU-ban, előadások a jogaikról, konkrét tapasztalatokról és
a felmerülő problémákról. Javaslatokat nyújtottak be arról, hogy a polgárok vagy szervezetek
hogyan tudunk segíteni és hozzájárulni a fokozott tolerancia előmozdításához.
„A migráció mindig félelmet kelt polgárainkban” című előadás a résztvevőket arra ösztönözte, hogy megvitassák az EU migrációs politikáját, hogy véleményt cseréljenek, véleményeket és javaslatokat mondjanak arról, hogy miként lehet megakadályozni a bevándorlók megbélyegzését, miként lehet őket segíteni integrációjukban, hogyan kerüljük el a konfliktusokat és hogyan akadályozzuk meg a kulturális identitásuk miatt történő kirekesztésüket. A résztvevők számára gazdag kulturális programot készítettek: bemutatták Farnad község nevezetességeit ( templomok, községi múzeum, községi hivatal épülete, helyi emlékművek, iskola, óvoda). A Csemadok megalakulásának 70. jubileuma alkalmából kiállítás készült a szervezet 70 éves tevékenységéből: fotók, emléklapok, emléktárgyak.
A kulturális este az EU-ban élő nemzetek kultúrájának, hagyományainak és szokásainak megismerésére összpontosított.

A szombati napon 2019. 08.10-én a beszélgetések fő tárgya, hogyan tudnák az EU polgárait
segíteni és támogatni abban, hogy aktívan kivegyék részüket a jövő Európájának építésében, formálják és alakítsák életüket, jövőjüket és felelőséget érezzenek európai közösségükért. A résztvevőket, arra buzdították, hogy aktívan vegyenek részt a demokrácia építésében és érezzenek felelőséget az iránt, hogy az unió fejlődjön, hogy meg tudják valósítani álmaikat
az EU-n belül. A délutáni órákban egy előadásra került sor amelynek témája „Európa, amilyet szeretnénk” volt, amibe a fiatalok is bekapcsolódtak és a résztvevőknek lehetőségük volt elképzelésüket ismertetni a jövő Európájáról,összehasonlítani nézeteiket, megtárgyalták az eddig elért sikereket és természetesen szó esett az aktuális problémákról, mint a megoldatlan migrációs kérdésről (határaink védelméről és egyidejűleg, hogyan lehetne megőrizni a szabad mozgást az Európán belül). Kiemelkedő jelentőségű beszélgetés témája volt az „ Önkéntesség”, hogyan tudunk segíteni másokon, hogyan működik az önzetlen segítség napjainkban.
Az előadás az önkéntesség pozitív szempontjaira összpontosított. Az önkéntesek bemutatták az Európai Szolidaritási
Testületet is, mint az egyik eszközt
,hogyan lehet az EU szolidaritásának alapvető értékét a gyakorlatban megvalósítani, és hogyan lehet hozzájárulni az európai társadalom kohéziójának erősítéséhez. Délután hivatalos találkozót tartottak a partnerközösségek képviselőinek, melynek témája az EU-projektek megvalósítása bevált gyakorlatok alapján,helyi tevékenységek,
amelyek célja a kisebbségek, a migránsok és az összes polgár helyi életszínvonalának növelése.
Dunajszky Géza előadásában a „2019. évi európai parlamenti választások” témájában az Európai Parlament bemutatására és a 2019. évi európai parlamenti választások értékelésére
összpontosított,
mint az egyik lehetőségre, hogyan lehet tovább erősíteni az uniós döntéshozatali folyamat európai dimenzióját és demokratikus jogszerűsítését. A rendezvény ideje alatt az emberek egymás megismerése által közelebb kerültek egymáshoz, amelyhez hozzásegítettek az
előadások a kötetlen beszélgetések, amelyek magukba foglalták , a szokások, a hagyományok, a kulturális örökség, a népi hagyományok, mint az interkulturális párbeszéd eszközének
bemutatása, a partnerségi értékek előmozdítása, a közös európai gyökerek, az
együttműködés, mint Európa építésének eszköze.
————–
Ugyan ez, dok. formátumban:

zárójelentés