@hu

Meghívó Dévára

Október 7-én, a Magyarok Nagyasszonya ünnepére készülve, szombaton szeretnénk elzarándokolni a Vajdahunyad várában lévő templomba, és ahogyan a tavaly is, az idén is ott szeretnénk Isten áldását kérni a gyermekeinkre, kollégáinkra és a mi drága támogatóinkra! A tavaly mi mentünk le Petrozsénybe zarándokolni, az idén a petrozsényi gyerekeket hívjuk nagy szeretettel, hogy tartsanak a dévaiakkal […]

Tovább olvasok →

Önkéntesként Déván

Feltöltődés, nagy ölelések, „ÓVÓNÉNIII”, tejcsi, jóéjtpuszi Először ez az öt dolog ugrik be ha röviden le kell írnom a Déván töltött időmet. Bucsánszki Renáta vagyok, húsz éves egyetemista, tanítónak készülök. Már érettségi után elhatároztam, hogy eljövök Dévára, de erre végül az egyetem első éve után került sor. Úgyhogy mivel ezt már nagyon vártam, a vizsgák […]

Tovább olvasok →

Meghívó 25-dik évfordulóra

Sokan kérdezik, hogy mikor ünnepeljük a Szent Ferenc Alapítvány 25-ik tanév nyitóját?! 1993 szeptemberében indult Déván a szervezett gyermekvédelem, akkor döntöttük el, hogy nem földi  hatalmasságok törvényeit kövessük, hanem Isten irgalmas szeretetét és befogadtuk az első gyermekeket! Így, 2018, október első hétvégéjén, Magyarok Nagyasszonyának az ünnepén szeretnénk hálát adni Istennek minden ajándékáért!! Arra az ünnepre, […]

Tovább olvasok →

Áldott karácsonyt!

Kedves Támogatók, kedves Keresztszülők! Advent első napjával elkezdődik az új egyházi év, lassan új naptári évet is kezdünk, és ilyenkor az elmúlt év dolgaival számot vetünk. Mi hálatelt szívvel és imával gondolunk  gyermekeinkkel  Önökre. Köszönjük irgalmas szeretetüket! Gyermekeinkkel, munkatársainkkal ilyenkor vissza gondolunk az eltelt évre. A mai ember számára a legfontosabb, hogy nyugalomban, boldogságban éljen. A […]

Tovább olvasok →

Ilyésmezei beszámoló

Kedves Csaba testvér! Újra bezártunk egy tanévet, amely elrohant anélkül, hogy észrevettük volna, de annyit látok,  hogy egyre nagyobbak és értelmesebbek a gyerekeim minden év végére. Sok mindent tanulunk egymástól, megoszttunk egymással… Az elmúlt 10 évben adtam is, de annál többet kaptam, úgy érzem, hogy mi nem egy napközi vagyunk, hanem egy nagy CSALÁD. Azért […]

Tovább olvasok →

Tekerőpataki évzárás

Kedves Csaba testvér, kedves támogatók!  A tekeröpataki napköziotthonban is sikeresen bezártuk a tanévet, aminek nagyon örülünk. 4 nyolcadik osztályos tanulom végzett, akik Gyergyószentmiklósra mennek továbbtanulni. Imádkozom értük, hogy bejussanak, ahová szeretnének. Nyári programjaink között szerepel egy erdei kirándulás, kézműves dolgokat szetetnénk készíteni a napközi keretén belöl, megyünk a gyerekekkel táborba is, amit nagy szeretettel várnak. […]

Tovább olvasok →

Interaktív program Marosillyén

Idén több száz anyaországi és erdélyi diák kereste fel Bethlen Gábor marosillyei szülőházát és ismerkedett meg Erdély aranykorával. Marosillyét, Bethlen Gábor szülőhelyével azonosította a köztudat. Sajnos az illyei település magyar vonatkozású történetének ismerete igen szegényes, ami a diákok körében nagy érdeklődést váltott ki. Több iskola csoport és utazási iroda tanácsára a Bethlen Ház látogatását interaktívabbá […]

Tovább olvasok →

Szövetség napja Marosillyén

Az irgalmasság, szeretet és tiszta öröm jegyében Több százan jöttek el idén is a Kárpát-medence minden sarkából Marosillyére, Bethlen Gábor szülőházába, megünnepelni a Szövetség napját. Mindannyian az Újszövetség népei vagyunk – református, evangélikus, ortodox testvéreink ugyanazzal az Istennel kötöttek szövetséget, mint mi, katolikusok. Egy csapatban vagyunk, egy a zászlónk: Jézus Krisztus!! Kárpát-medence lakóit Árpád vezér merte, […]

Tovább olvasok →

Évnyitó Székelyzsombordon

1515-ben született, pontosan 500 évvel ezelőtt Avillai Nagy Szent Teréz. Az erdélyi egyházmegyében egyedül a székelyzsombordi plébánia templom van Nagy Szent Teréz tiszteletére szentelve. A szépen elkészült székelyzsombordi házunkat is Nagy Szent Teréz, az imádkozó emberek védőszentjének oltalmába szeretnénk ajánlani. Főegyházmegyénk főpásztorával Dr. Jakubinyi Győrgy érsek úrral egyeztettünk és ő vállalta, hogy október 15-én, Nagy […]

Tovább olvasok →

Kolozsvár

Istennek hála a tegnap eljutottam a Kolozsvári Szent Klára lány kollégiumunkba! Jó volt együtt vacsorázni jókedvűen  a kedves egyetemista lányainkkal! Most vannak a szesszió közepén, egy egészséges vizsga láz vibrált bennük, de az eddigi eredményeik feljogosítanak a reményre, bizalomra! 2o lánynak nem könnyű egy lakásban, egy konyhában együtt lenni, de nekik hogy – hogynem  sikerül […]

Tovább olvasok →