Szent Teréz: A tökéletesség útja

Advent, Megváltónkkal, Jézus Krisztussal való találkozásra való felkészülésnek szent ideje!! Az évszázadok során sok Istenkereső ember élt ezen a földön, közülük nagyon kiemelkedik az idén ötszázadik születésnapját ülő Nagy Szent Teréz! Csodálatos írásaira, az egész életművére, az Egyház azzal, hogy hivatalosan szentté avatta és felvette az egyházdoktorok sorába, a hitelesség pecsétjét tette! A lelki életemben meghatározó pontot jelent e végtelenül alázatos, s mégis életigenlő, vidám szenttel való találkozás! Nagy Szent Teréz a maga végtelenül egyszerű, természetes stílusával megérteti velünk, hogy igenis lehetséges a Teremtőnkkel való személyes találkozás már itt ezen a földön, minden alázatos ember számára. Ezért is szeretném felkérni, hogy az idei adventben, mint a lelki élet nagymestere fogja meg a kezünket és vezessen el szeretett jegyeséhez, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz!
November 28-án, advent első szombatján szeretnénk közösen elkezdeni olvasni Nagy vagy Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja című könyvét, és én, bár ez tényleg  nagy merészség a részemről, megpróbálom az 5oo évet áthidalni, néhány bátorító gondolattal magunk számára érthetőbbé tenni e csodálatos lelki útmutatást. Szeretném elmélkedéseimmel járhatóbbá tenni azt az utat, melyet a szentek járnak, s mely már itt ezen a földön Mesterünk gyógyító szent jelenlétében kimondhatatlan boldogsággal, bölcsességgel ajándékoz meg bennünket! Minden nap, a www.magnificat.ro oldalon egy-két fejezetet megosztanák a könyvből, és melléjük néhány keresetlen gondolatot is fűzök!
A lelki utazásunk utolsó napjaira, dec. 2o-tól aki szeretne, eljöhet Dévára, hogy együtt egy lelkigyakorlatos összeszedettségben Nagy Szent Teréz vezetésével, a karácsony csendjében közénk jövő Isten lábaihoz üljünk. Az adventi lelki utazás alatt felmerülő kérdéseket is – amennyire szerény jártasságom ezen az úton megengedi, – átbeszélgethetjük, megvitathatjuk. Szeretettel várlak, gyere csatlakozzál e nagy lelki utazáshoz, melynek egyetlen célja a szívünk ajtaján kopogtató Krisztussal való személyes találkozás,
Csaba t.
U.i. amennyiben szeretnél eljönni Dévára dec. 20-tól, szeretettel kérlek, hogy részvételi szándékodat jelezd Palkó Cecíliának
ceciliapalko@yahoo.com