Márton Áron Gyulafehérvárról Dévára ment 1942. június 14-én, azonnal, amikor az Antonescu csendőrei és fináncai által végrehajtott embertelen rekvirálások után vigasztalni kellett a szórványban élő magyarokat: “Eljöttem közétek, hogy titeket megvigasztaljalak, mert látom, hogy vállaitokon a kereszt súlyosabb, mint máshol. … Nem csodálkozom, hisz megdöbbenéssel értesültem arról a kegyetlen intézkedésről, mellyel illetékesek még gyermekeitek szájából is kivették a mindennapi áldott kenyeret. … Nekünk helyt kell állnunk. EZT A FÖLDET ELHAGYNI NEM SZABAD, MERT EZ A MIÉNK. … MI ITT NEM VAGYUNK IDEGENEK, MI OTTHON ÉREZZÜK ITT MAGUNKAT MÉG AKKOR IS, HA EZ MÁSOKNAK NEM TETSZIK.” (Kézirat a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban. Közli: Márton Áron hagyatéka 2. kötet, 55-56. old.)
