Jó, jó híreket kapni, jó azokat örömmel az ablakba kitenni! Gratulálok mindazoknak, kik ünneplőbe öltözve verseket mondanak, mondatnak felnövekvő gyermekeikkel! Hiszem, hogy ennél szebb ajándékot ilyenkor e szép tavaszban nehéz adni egy bontakozó léleknek!
Fejhajtással, Csaba t.
Magyar Költészet Napja
Április 14-én szavalóversenyt tartottak Bécsben. 10 órakor kezdődött. A nagykövet úr nyitotta meg, a felelős rendező felolvasta Orbán Viktornak a résztvevőkhöz intézett köszöntő levelét.
Ott voltam, sokat fotóztam. Volt mit, mert csak a résztvevők száma 305 volt! „Óvodások” kategória is volt!
A verseny egy részét, a 3 helyszín közül, és az eredményhirdetést a nagykövetségi épületben tartották. (Idemásolok egy ottani képet.)
Sok szülő is ott volt. Bécsi magyar gyerekek kis tánccsoportja is fellépett. Jó volt látni és hallani, hogy a néptáncos gyerekek és mindazok, akik szavaltak, mesét mondtak, erre felkészültek, értelmes dolgokkal töltik az idejüket, nem kicsit a szülők törődésének köszönhetően.
Szeretettel
László
