Köszönet a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrás Minisztériumnak!

A Szent Ferenc Alapítvány számára idén is a magyarországi Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrás Minisztériumának támogatása révén sikerült meleg otthont biztosítani.

A támogatások többek között a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium, a petrozsényi Jézus Szíve Gyermekvédelmi Központ, a szászvárosi Szent Erzsébet gyermekotthon, a tusnádi Szent László felé, stb. irányultak. Az otthonainkban ezer nehéz sorsú erdélyi magyar gyermek nevelkedik, s a támogatásoknak köszönhetően sikerült a 2020–2021-es téli hónapokra is fedezni ezen épületek fűtésszámláit, illetve a közüzemi költségeket.

Ehhez a Bethlen Gábor Alap egyedi támogatásaiból 4 000 000 Ft járult hozzá, az Emberi Erőforrás Minisztérium pedig 4 400 000 Forinttal.

A Szent Ferenc Alapítvány ezúton is köszönetet mond ezen magyar állami intézményeknek, melyek támogatásuk révén több száz nehéz sorsú erdélyi magyar gyermek számára biztosítottak meleg otthont!