A Szent Ferenc Alapítványt az erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993 tavaszán. Célja segíteni a bajban, nehéz helyzetben lévő legkisebbeket.
Istennek hála szépen kivirágzott a dévai gyermekvédelmi központunk az elmúlt húsz év alatt. 1993 szeptemberében, az első tanév első napjaiban, ha maga a házunk Védőszentje, a Boldogságos Szűz Anya jelent volna meg nekem, és bizalmason elmesélte volna, hogy a következő húsz évben ilyen sok és ilyen szép tarka virág fog nyílni e kolostorban, és belőle kiáradva, a Kárpát-medencében, egészen biztos, hogy nem hittem volna el, még Máriának sem. Embernek, ami elképzelhetetlen, Istennek az lehetséges! Attól az első iskolanaptól mostanig közel 5.000 gyermeket fogadtunk be, volt akit csak néhány évre, de sokan voltak, akit 10-15, vagy ennél is több esztendőre. Jelenleg 82 helységben kettőezer-háromszáznál is több gyereket nevelünk, gondozunk Isten nevében szeretettel. Elkezdtük a 22. tanévet, és ki tudná megmondani, hogy hány jó szóért, eredményes vizsgáért, feltörő vidám kacagásért kellene hálát adnunk? Ki tudná összeszámolni, hogy hány adományozó, mennyi mindennel ajándékozta meg gyermekeinket és azt, hogy a sok-sok adományból, mennyi áldás, élet fakadt?
A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége
Gyermekvédelmi munkánkat szeretnénk a nagycsaládok, a veszélyeztetett, a bajba jutott családok támogatásával kezdeni. Nemcsak tanáccsal, jó szóval, hanem anyagi támogatással, tanszerrel, ruhával is segíteni akarjuk a szülőket, a gyámokat, hogy gyermekeik szépen, egészségesen fejlődjenek. Az lenne jó, ha ez a megelőző tevékenység, elégséges lenne. Istennek hála akarunk is, de tudunk is a bajba jutott embereken segíteni, amennyiben megkeresnek.
Iskolaházak, napközik
Természetesen az is igaz, hogy a segítség soha nem elég, ezért a komolyabb bajban lévő gyerekek számára Iskolaházakat szervezünk. Sajnos sokszor úgy tapasztaljuk, hogy a szülők, nagyszülők, a gyermek gyámjai nem képesek különféle okokból kifolyólag felügyelni, és irányítani a gyermek fejlődését, és ilyenkor a magára maradott gyermek, fiatal – még ha van is, ahol lakjon – könnyen veszélybe kerül. Testi, lelki, szellemi fejlődése visszamarad. Ezért a nem különösen veszélyeztetett gyerekek számára napközi otthonos tevékenységet hoztunk létre. Nyugaton az állam is fenntart ilyen tevékenységet. Ezekbe az otthonokba iskola után jönnek a gyermekek. Itt nevelőjük vezetésével bevásárolnak, elkészítik az ebédjüket, felkészülnek a másnapi oktatásra, játszanak, tisztálkodnak, majd este haza mennek. Alapítványunk jelenleg 46 erdélyi helységben tart fent napközi otthont, sok száz gyermek számára.
Amennyiben ez a tevékenység nem elégséges, akkor szükséges a gyermeket, a fiatalt a bentlakó otthonba befogadni.
Bentlakóotthonok
Sajnos mindig is voltak, és vannak olyan gyerekek, akik számára a napközi otthonos ellátás nem elégséges. A gondok, bajok tönkreteszik a gyermekeket, meggátolják lelki, szellemi, erkölcsi kibontakozásukat, növekedésüket. Amikor már semmi más megoldásra nincs lehetőségünk, akkor a legközelebbi vérszerinti rokon írásos kérésére befogadjuk a gyermekeket bentlakásos otthonainkba. Természetes, hogy az itt élő gyerekek, fiatalok tarthatják a rokonokkal a kapcsolatot, sőt vakációkban haza is mehetnek, ha a rokonok tudják őket fogadni. Jelenleg 22 bentlakóotthonban sok száz bentlakó gyereket oktatunk, nevelünk.
Hála mindenért
Mindennapi munkánkon az első naptól éreztük Isten áldását. Számomra ez az alapítvány a gyermekekkel való foglalkozás, Isten gondviselésének, a csodának a szinonimája. Csoda volt ötezer embernek enni adni a galileai tenger partján, de itt, Romániában, ma is ugyanannak az élő Istennek a csodája, hogy nap mint nap több száz embert asztalhoz ülhet. Csoda, hogy az eltelt évek alatt a kamránk nem ürült ki, a tűz a kályhánkban nem aludt ki, és a sok-sok hiba, nehézség ellenére is nem torpant meg alapítványunk növekedése, kibontakozása.
Munkánk elkezdése előtt álmainkat, melyet hisszük, hogy a Szentlélek álmodott belénk, a Magyarok Nagyasszonyának, Máriának a pártfogásába ajánlottuk. Ő a mi példaképünk, mert gyermekeinket hozzá hasonlóan, a Szentlélek, Isten kegyelméből, erejéből fogadtuk be. Istenünk után neki, az Istent szülő Szűznek, a Szépszeretet anyjának, a térden álló mindenhatóságnak, Máriának szeretnénk megköszönni, hogy ily sok éve anyai jóságának örvendhetünk. Patrónánk palástja alatt – mint gyermek anyja karjaiban – mertünk emberi képességeinket felülmúló nehézségekkel szembenézni, terheket vállalni.
Nagy szeretettel vagyunk Szent József iránt is, aki a kis Jézusnak nem a test és a vér vágyából lett apja, hanem Isten akaratából. Ő megmutatta, hogyan lehetünk mindent feláldozó, szerető szülei annak a gyermeknek, akinek nem mi adtunk fizikai életet, de akinek sokszor még a fizikai léte is tőlünk függ.
Szent Ferencnek is hálával tartozunk, hisz tőle tanultuk, hogy életünk legnagyobb gondjai közepette is lehet két száraz fával hegedülve szembekacagni a nyomorral, akár vérző szívvel is vidáman együtt lenni az ártatlan, tiszta szívű gyermekekkel. Ő tanított meg arra, hogy pacsirta módjára nem szégyen felcsipegetni az út szélére hullott morzsákat. Alázattal dicsőíteni az Istent és kérni mindazt, amire szükségünk van: ruhát, bútort, élelmet, tanszert, házat, mindent annak az Istennek a nevében, aki érettünk koldussá lett.
Köszönjük Árpád-házi Szent Erzsébetnek is, aki maga mögött hagyta nemcsak családját, népét, hogy messzi idegenben szentelje magát a szegények, a legkisebbek szolgálatának, hanem a jómódról, a kényelemről is lemondott a szegények, a kicsinyek iránti szeretetből.
Úgy érzem, hogy a mindenszentek litániáját kellene elmondanunk, mert a mindennapi nevelési, szervezési gondjainkban nagyon gyakran kerestünk példát, kértünk és kaptunk segítséget egyházunk szentjeitől. Sokszor megbicsaklott volna lábunk az erőnket meghaladó teher alatt, ha Márton Áron, Kalkuttai Teréz anya, és a hozzájuk hasonló törékeny, de minden vihart alázattal kiálló szentjeink példája nem lebegett volna szemünk előtt.
Egyházunk, rendünk elöljáróinak köszönjük hitüket, bizalmukat. A provinciálisom biztatott, hogy omladozó, állami kézben lévő kolostorunkat foglaljuk vissza, és töltsük meg élettel. Félelmeinkben, kicsinyhitűségünkben nagy-nagy szeretettel mindig mellettünk állt. Elöljáróink, még amikor a szakadékok szélén jártunk, akkor sem mondták, hogy nem érdemes folytatni. Segítettek, amivel tudtak, de a legnagyobb segítség az volt, hogy hitték: képesek vagyunk elvégezni azt, aminek megvalósításában mi magunk sem mindig hittünk.
Nagy-nagy hálával mondok köszönetet mindazoknak, akik céljaink valóra váltásánál szerepet, feladatot vállaltak és vállalnak. Imádságos szeretettel gondolok azokra, akik életükből éveket, vagy csak néhány napot áldoztak arra, hogy együtt építhessük Isten országát.
Csaba testvér