Júliusi napközi

Kedves Mindenki!
Azt hiszem, érdemes volt bizakodóan előre néznem az év elején! Igaz, hogy még közel sem ért véget az év, és még a nyárból is van, mert sok tervünk és dolgunk vár ránk… mégis már ki merem mondani, hogy vidám és szép évünk volt és van! Kértem a Mannyei Atyánkat, hogy a továbbiakban is legyen velunk, és segítsen utunkon.
Július 5-9 között folytatólagosan zajlott napközinkben a foglalkozás, csak annyi változott, hogy ezen a héten vendégül láttuk a gyergyószentmiklósi Bencze Réka koleganőnket és gyerekeit. Volt itt minden. Közös játszás, szép munkák, nagy barátságok, és talán még nagyobb szerelem kezdete is.
A következő hetünk is izgalommal teli hét volt.
Július 12-16 között a beköltözés hete volt. A gyerekek egész évben várt kedvence! Hát itt aztán talán ami a több volt, és nem is volt hiány belőle az a vidám kacagások és boldog jókedv. Ez a hét olyannyira jó volt a gyerekeknek, hogy nem akartak egyáltalán haza menni a tábor zárásakor. Igazi vidám szeretettel teli napjaink voltak!
Július 19-30 között a házkörüli sok tennivalóból próbáltunk elvégezni amit az erőnk és az időjárás engedett.
Július 30-1 között óriási hígpalacsintát árultunk a Feszt keretein belül.
A napokban beszélgettem az alpolgármesterünkkel és büszkén, boldogan mutogattam a képeinket az élményeinkről, miközben elmeséltem, hogy mennyi erőt és szeretetet kapunk a gyerekektől.
Júliusi költségeink:
Bejövetel: 520 lej – magán személyektől a táborok kisegítésére
                  150 lej – szelektív hulladék gyűjtésünk által
                   300 lej – vásárlási utalvány a helyi tanács részéről a barkács uzletbe
                   300 lej – óriás higpalacsinta árulása – jövedelem
Kiadás:     500 lej – táborozások fedezése
                  250 lej – közköltség (internet. Tv, Víz)
További szép egészségben gazdag, lendülettel téli nyarat kívánok!
Minden jót! Júlia
.