Interaktív program Marosillyén

Idén több száz anyaországi és erdélyi diák kereste fel Bethlen Gábor marosillyei szülőházát és ismerkedett meg Erdély aranykorával.
IMG_0001
Marosillyét, Bethlen Gábor szülőhelyével azonosította a köztudat. Sajnos az illyei település magyar vonatkozású történetének ismerete igen szegényes, ami a diákok körében nagy érdeklődést váltott ki.
Több iskola csoport és utazási iroda tanácsára a Bethlen Ház látogatását interaktívabbá tettük egy rendhagyó történelemóra keretében. Az idegenvezetés mellett a gyerekek beöltözhetnek középkori ruhákba, fényképeződhetnek, majd egy olyan feladatlapot kapnak. A feladat az, hogy idegenvezetés közben, egyénien külön lyukasztógéppel válasszák ki a helyes tippet, majd egy speciális táblán, a történelem óra befejeztével ellenőrizhetik válaszaikat.
feladatlap_hatso
A program része Az aranykor öröksége című dokumentumfilm megtekintése, ami ízelítőt kínál a ház helyreállításának megelőző időszakából és az illyei történetről. Ezen dokumentum film befejeztével,a gyerekeket házi jellegű leveles süteménnyel vendégeljük meg. A programmal a látogatás körülbelül másfél órát vesz igénybe az idelátogató diákoknak.
IMG_0002
Ezennel köszönjük a Communitas Alapítvány támogatását, akik Művelődési Szaktestületének 1000 lejes támogatásával sikerült a programhoz szükséges 2000 db. feladatlapot nyomdai úton elkészíttetnünk.
communitas_vizszintes