Az Élő Hit Útja – Csinód

Szépen csendben épül Isten Országa!
Csínodi testvéreinket imáinkba hordozva, Csaba t.

Nagy örömünkre ma a marosvásárhelyi Árpád-házi Szent Erzsébet egyházközség zarándokai Bara László plébánossal látogattak el Csinódra.
Az ittlétük az új hidunk megáldásával vette kezdetét, majd közösen jártuk végig a kápolna felé vezető ÉLŐ HIT ÚTJÁT. A kápolnában elvégeztük a mindennapos imaszolgálatot, majd a plébános úr Kisboldogasszony tiszteletére szentmisét celebrált. A szentmisén részt vett a szörcsei református lelkésznő is.
Istennek legyen hála a szép időért és a meghitt együttlétért.
Ezen a napon még zarándokok voltak még Háromszékről, Bánkflalváról, és Kotormányból.

Szeretettel küldök pár fotót.