2019. február 25. – Hétfő

Nagyon szeretem az evangéliumot olvasva követni a Mestert. A mai szentírási rész a Tábor hegyéről lejövő Krisztust állítja elénk. Nagy vita, zaj van, Jézus érdeklődik az apostoloktól: „Miről vitatkoztok velük?”
Mk 9,14

Majd mikor megtudja, hogy a tanítványai nem tudtak, mertek, akartak segíteni egy bajban lévő gyermeken, akkor a körülötte állókat megfedi: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” – és szépen, nyugodtan megoldja a problémát. Jézus nem azt mondja az apának, hogy: igen, az én tanítványaim kicsik, ezt még nem tanulták, ne haragudjál rájuk! De nem is azt mondja az apostolainak, hogy semmi baj, ti csak üljetek le, dőljetek hátra és csodálkozzatok! Hanem dühösen azt mondja: meddig maradjak még veletek, mikor fogtok már végre megtanulni ti is egymáshoz jóknak lenni, a bajban lévőn hittel segíteni? Úgy tűnik, hogy Jézus elvárja, hogy az évek óta nyomában járó apostolok nélküle is meg tudják oldani az apa gondját. Jézus világosan beszél, ő nem azt akarja, hogy mi közömbösen húzogassuk a vállunkat és mondogassuk, hogy nem értünk hozzá, nem tudjuk megcsinálni, hogy ehhez kicsik vagyunk, hanem azt akarja, hogy az ő nevében cselekedjünk, gyümölcsöt teremjünk, maradandó gyümölcsöt.
Érdemes elgondolkozni, hogy hol vannak a határaink? Vajon én “mekkora” vagyok egymagamban a magam szemében, és vajon, ha bátran Isten áldó kezét megfogom, akkor “mekkora” vagyok? Iskolás gyerekeink szerint 2-3 km nagyon sok, de ugyanezekkel a gyerekekkel ha elindulunk zarándokolni, 20 km-t könnyedén megteszünk énekelve, imádkozva. Egy 2-3 szakaszos vers megtanulása meg néhány matematikai, fizikai képlet elsajátítása az iskolában, a gyerekek szerint nagyon nehéz, de egy 2 órás színdarab pörgő előadására ugyanazok a gyerekek szívesen vállalkoznak. Diákjaink az elmúlt szombaton, Budapesten a Pedagógus Expón 2000 tanár előtt egy nagyon parádés előadást mutattak be, melynek a végén a tanárok állva tapsoltak. Kérdem én, akkor a valóságban “mekkorák” vagyunk? Hol vannak a határaink? Meddig tűrje Jézus a helyben totyogásunkat, a béna kacsa vergődésünket? Miért kárhoztatjuk magunkat szellemi, fizikai, lelki szempontból satnya kis törpéknek? Miért nem merjük kitárni szárnyainkat és Istenbe vetett hittel útra kelni, hogy a legszebb álmainkat valóra váltsuk?Jézus Krisztus biztatására, Szt. Péter példájára imádságos szeretettel evezzek a mélyre, dobjam ki a hálót, mert egészen biztos, hogy a minden kegyelmek Atyja meg fogja tölteni az én hánykolódó ladikomat kegyelmével, mindazzal amire szükségem van.

Szeretettel, Csaba t.

Kép: Páll Éva nevelőnő sikeres előadásokkal oktatja gyermekeinket.

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29