Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis
Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a
csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy
hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók
ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön
feléje, így szólt Fülöphöz: “Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit
enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta,
hogy mit fog tenni. “Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy
mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány,
András, Simon Péter testvére megszólalt: “Van itt egy fiú, akinél öt
kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta:
“Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek
hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig
vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett
embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor
pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: “Szedjétek össze a maradékot,
hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat
töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik
ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus
végbevitt, így beszéltek: “Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.”
Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni,
hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen
egyedül.
Jn 6,1-15
