Damokos Mihály Kázmér atya a XVII. századi Erdély szülötte, amikor a fejedelemséget belháborúk, külső támadások, felekezeti ellentétek tépték, szaggatták. Nem a hatalom közelében született: eldugott kis faluból, de a székelyek kitartásával indult neki a világnak s jött vissza a szülőföldjére, hogy Isten akaratából annak meghatározó személyisége legyen. És nem csak az erdélyiekkel törődött, hanem észrevette a csángók, a moldvai katolikusok tragikus sorsát is. A nem könnyű erdélyi helyzetből a még nehezebbe, közéjük vágyott, hogy segítsen rajtuk. Ez nem adatott meg neki. De élete végéig megtette, amit tehetett: maga helyett más papot küldött oda, s küldözgette róluk saját szavai szerint könnyezve írt jelentéseit, tanácsait Rómába. Kitartása számomra talán még többet mond életszentségéről, a reményről, ez isteni erényről, mint sikerei. Csak örülhetünk, hogy Böjte Csaba testvér igyekezetének, hogy Damokos Mihály Kázmér ferences atya és püspök alakját a múlt homályából kiásva, emlékét életben tartja, példáját népe elé állítja. (Tatár Mária Magdolna – történész)