Miért élek? Hogy majd egyszer meghaljak? Legyek / Hát öngyilkos? Képtelen vagyok rá, félek. Várjam / A halált? Ettől még jobban félek. Tehát nincs más választásom: élnem kell, de miért? Ördögi kör ez, melyből képtelen vagyok kiszabadulni. (Lev Tolsztoj: Egy vallomás)

Kedves olvasók életünk során, kisebb, nagyobb áldozatokat hozunk, a megfosztottság, a lemondás, a kétségbeesés, az alázat, a szűkölködés mind egy kálvária életünknek, amelyen haladva, az ember szenved, a fájdalomhoz jut, a reménytelenséghez.

Elmúltak az ünnepek, a karácsony három csodálatos napja, és ezt követte a szilveszter, amikor közösen búcsút mondhattunk az évnek. A decemberi hónap az maga a közösséget jelenti. Ha egész évben nem volt időnk egymásra, akkor ez a hónap alkalmat nyit arra, hogy társunkra is figyeljünk. Megajándékozzuk szeretteinket jelenlétünkkel, köszönetünkkel. A férj megajándékozza feleségét, és egy csókkal fűszerezve megköszöni azt, hogy mellette volt egész évben. A feleség a finom főztjeivel, süteményeivel kedveskedik társának és ugyanúgy megköszöni ezt a csodálatos évet, amit nehézségben, küszködésben, sírásban, örömben együtt töltöttek, hiszen a legnagyobb öröm az, hogy egymásnak léteznek.

A múltkori írásomban kiosztottuk mindenki számára a legdrágább tankönyvet a „Szent Bibliát” itt áll a kezünkben és arra vár, hogy kinyissuk, megtapogassuk, hogy milyen vastag, van e kép benne, és ha nincs, akkor beleolvasunk. Megkezdjük az első leckét.

Az előző írásomban a reményről olvashattunk. Mit jelent a remény életünkben, miért szükséges reménnyel teljes életet élni, és hogyan tudnánk mindezen erényeket megtartani. A remény után folyamatosan említhetjük az erősséget. Nem a kimunkált, izmos karokra gondoltam, hanem a hittre, lelkünk erősségére. Ahhoz, hogy képesek legyünk átesni a nehézségen, képesek legyünk kiharcolni a jót, az igazságot, és megtarthatjuk Isten törvényeit, akaratát, megóvjuk lelkünket a kísértéstől, amely megingatja hitünket, és letérít az egyenes útról, amely Istenhez vezet. Erősségre van szükségünk, jó kivitelezésre, amely biztosít minket arról, hogy minden helyzetben megéljük és megtegyük a jót. “Erkölcsi erény, amely a nehézségek közepette biztosítja a szilárdságot, és álhatatotságot a jó követésében.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa 1808 in Carlo M. Martini, Az Erények)

Az utóbbi írásaimban talán észrevehetően azt próbáltam megerősíteni, hogy az igazi szeretetből fakadó mosolynak, érintésnek, milyen hatalmas ereje és szerepe van.

Emlékszem kisiskolás koromban az egyik órán arra kért a tanító, hogy öt olyan értéket írjunk fel, amelyek számunkra a legfontosabbak. Egy kis gondolkodás után sikerült mind az öt cetlit egy, egy értékkel megneveznem. A továbbiakban egy érdekes történet során ezen értékeket el kellett dobnunk, végül csak egy maradt a kezünkben. Kíváncsian nyitottam fel a pappír darabkát, amin az a szó állt, hogy REMÉNY.

Kedves olvasók, bízom abban, hogy a június csupa örömmel, többnyire mosollyal, boldogsággal töltötte meg lelki kosarunkat. Örvendhettünk az esőnek, mosolyoghattunk a félénk napsugárnak, amely jókedvünk táplálékából merítve bátorkodott testünk, lelkünk melegítésére. Csupa jó és kellemes eseményekkel szembesülhettünk a hónap folyamán, így búcsuztunk el a várva várt júniusi hónaptól.

Kedves olvasók, a múlt hónapban arra törekedtünk, hogy szebbé, jobbá és tisztábbá tegyük lelkünket- testünket. Remélhetőleg sikerült embertársainkkal rendezni tévedéseinket, bűneinket megbánni, főleg a szentgyónásban, testünket is megmenteni a romboló hatásoktól.