Zarándoklat a tantervbe!
A gazdagon megterített “svédasztalt” körbejárjuk, ebből is, abból is csipegetünk, belekóstolunk mindabba, amin megakad a tekintetünk, majd továbblépünk…. Sajnos, lassan az egész világunk is ilyen “svédasztal” lesz! Belekóstolunk ebbe is, abba is, de mindent csak addig csinálunk amíg jól esik, míg bele nem ununk! Felvállalt feladatainkban, a barátságokban, párkapcsolatokban mihelyt beleununk, vagy ha egy picit is rázóssá válik az út, megnehezedik a poggyász, azonnal bedobjuk a törölközőt, feladjuk a célt, köddé válik a kimondott szó, az őszinte ígéret! Gyermekeink jószándékát nem kérdőjelezem meg, igen, ők ősszel, iskolakezdéskor komolyan gondolják, ígérik, hogy tanulni fognak, a felvállalt szakkörökre el fognak járni. Mi felnőttek is legtöbbször döntéseinket megfontoljuk és szeretnénk is jó végre vinni, csak közben elfáradunk, bele ununk, jobb feladatot, célt, társat találunk, és ezért van oly sok szakítás, válás, feladott cél, csak elkezdett, de soha be nem fejezett állom! Hány megkezdett vázlat van a tarisznyámban, olyan mely bár ígéretes, szép, s mely talán nevedet halhatatlanná tenné, és mégis nem lett mestermű belőle? A megfogant, nagy dérrel-dúrral elkezdett, de meg nem született álmok korát éljük!
Mindenek előtt azt kell megértenünk, hogy Isten nem játszik velünk! Nem hiszek egy olyan Istenben, ki tétova, ki újból és újból meggondolja magát! Nem hiszek egy olyan Teremtőben, ki kivisz egy mezőre házat építeni, s hagyja hogy tervezgetés után elkezdjem lelkesen a munkát, és utána a vállát húzogatva legyint, hogy nem ez az igazi, majd ugyanazon a mezőn máshol új alapokat ásat velem! Isten elindított a papság útján, hosszú, keskeny út, és tudom, hogy jönnek viharok, szép idők, de ez az én utam, és minden más csak kísértés, a gonosz mesterkedése, hogy letérítsen, megállítson az utamon! Ezzel te is így vagy! Elindultál az iskolába, beraktad a táskádba a tankönyvet, megfogtad valaki kezét, úgy döntöttél, hogy felkapaszkodsz egy csúcsra, tarts ki! Az első kényelmetlenség láttán ne ijedj meg, az élettel együtt jár a nehézség, te ne add fel álmaidat!
Elkezdődött az új tanév, hiszem, hogy mindannyian jó szándékkal indultunk el, mindenki tudja a célját, vállalta a feladatát, most már csak el kell érni meghatározott pontokat, a labdát a hálóba kell juttatni! Mondjuk ki őszintén, e tanévben, mi győzni akarunk!! A külső feltételek adottak, az emberi tényező pislákol!! Sokat gondolkoztam, hogy gyermekeinket, kollégáimat, hogy tudnám megerősíteni? Az akaraterőnket, hogy lehetne megedzeni, a viharokban, nehézségekben is kitartóvá tenni!? Úgy gondolom, hogy a hosszú zarándok utak, segíthetnek a szétesett akarattal, figyelmükkel körhintán ülő, ajtónkon kopogtató gyermekek, fiatalok ütőképes csapattá formálásában! Igen, a monoton gyaloglás, a kitűzött cél felé menetelés gyógyszer, kiváló gyakorlat az akarat edzésére! Természetes, hogy elfáradunk, de a zarándokúton nem lehet megállni! Az út szélén csövezni, a többieket megvárni nem lehet, menni kell tovább, még ha vízhólyag is lesz a talpunkon! A társaim imádkozva, énekelve mennek, és a lendület viszi az én lábaimat is! A zarándok halad, eléri a feltételezett léte peremét, és ott kiderül, hogy van tovább, hogy sokkal többek, jobbak, ügyesebbek vagyunk, mind amit mi magunk önmagunkról gondoltunk! S innen már minden lépés győzelem, diadalmas hódítás, hisz fáradt lábaddal olyan földekre lépsz, mely soha nem volt a tied! A hosszú utak zarándoka minden úton újjászületik, önmagát felülmúlva létét kiterjeszti, határokat lép át, falakat dönt le, akaraterejét, állóképességét, munkabírását megsokszorozza!
Induljunk el! Az út, az ebből is, abból is csipegető gyermekeinket, kitartó munkára formálja, önmaga és a világ formálására képesé teszi!! A zarándokút, egyik legszebb istentisztelet, a szentföldet széltében, hosszában bejáró Jézus Krisztus előtt is, egészen biztos, hogy kedves! Nincs olyan szent ki ne zarándokolt volna, éppen ezért nagy szeretettel biztatlak, lépjünk a boldogok útjára, lépjünk a szentek nyomába, merjünk a hosszú zarándokutakat felvenni a tantervünkbe!!
Szeretettel, Csaba t.
