Weöres Sándor:
`Himnusz a Naphoz`
Lassú tűzzel guruló Nap,
gabonával vemhes hónap
templomában áldozópap!
Mit tudsz a tünő örömről,
ami a rügyön dörömböl,
hős-hűst váltó légbe bömböl?
Vasárnap van: ládd, a réten
lányok kergülnek középen,
mint a hattyúk, habfehéren.
Kebelükben lángok laknak.
Hogy mit kapnak, hogy mit adnak,
meg se kérdik. Így mulatnak.
Áldd meg őket, bizsergető
arany-korbács, nedv-kergető
legmagasabb égi tető!
Csókold hajról-hajra őket
s a lócán a vén ülőket
és a tarka temetőket.
Pondró ébred zöld ereken,
görnyedt ember bottal megyen,
csontváz kattog fönn a hegyen.
Lompos farkú szél csatangol,
por-gubát varr, ágat hangol.
Tej csordul a nagyharangból.
Nap, ős-éjü forró csónak,
élettelen, maradj jónak,
kötözőnek, oldozónak.