Szent József ünnepe

Március 19. a családjáról gondoskodó férfi, Szent József Ünnepe!

Szent József ünnepére készülve, egy háromnapos lelkigyakorlatot tartottam, a sepsiszentgyörgyi Szent József tiszteletére szentelt plébániatemplomban, és ma is én mondom a búcsús szentmisén az elmélkedést.

Anyánk az Egyház sokszor évtizedekig, sőt évszázadokig nem nyúl a szent miseszövegekhez, és most Ferenc pápa minden misekánonba beleszerkesztette a Szent József tiszteletéről szóló részt. Hiszem, hogy isteni sugallatra tette, mert Szent József a hallgatag férfiú, s bár a szentírás egyetlen szavát sem említi, mégis korunk krízisekben vergődő emberének ő egy nagyon szép járható utat mutat!

A lelkigyakorlatban Szent József négy olyan erényét próbáltam világító mécsesként magunk elé állítani, mely egészen biztos, hogy a mi életünket is forradalmasíthatná!
I. Szent József az IMÁDSÁG embere. Döntéseiben nem a sértett férfiúi büszkesége, emberi ösztönei, vágyai, de még nem is a maga józan méricskélő értelme vezeti, hanem a természetfölötti síkon őt megszólító Mennyei Atya szava: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, mert a gyermek, amelyet a szíve alatt hordoz, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit Jézusnak nevezel el, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt 1,20-21). Milyen jó lenne, ha minket is nem a hullámzó vágyaink, ösztöneink, pillanatnyi érdekeink vezetnének, hanem az imádság csendjében hozzánk szóló Teremtő Istenünk! Az, ki a nyelvünket, a fülünket teremtette, egészen biztos, hogy tud hozzánk szólni és mi képesek is vagyunk vele kommunikálni, hisz maga Jézus Krisztus mondja:  – Az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.
II. Szent József a BÉKESSÉG embere! A mai felfordult, elégedetlenkedő, nyafogó világban olyan jó látni Mária férjét, ki hatalmas feladatot kapott, s bár melléje az Isten nem adott különféle anyagi, vagy más jellegű földi segítséget, mégis türelmesen jó végre viszi a rábízottakat. Béketűréssel maga keresi Betlehemben a szállást, nincs lángpallosú őrző, védő kerub az egyiptomi menekülés során. József, Máriával maga keresi és találja meg a tizenkét éves elveszett gyermek Jézust! Mennyi nyugalmat, békességet árasztanak Mária szavai: „Nézd, atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt velünk?” Milyen más lenne a világ, ha mindennapi feladataink végzése mellett meg tudnánk őrizni nyugalmunkat, lelkünk békéjét, ha a gondokat nem szőnyeg alá sepernénk, hanem nyugodt párbeszéddel próbálnánk megoldani!?
III. Szent József az IGENEK embere! Nem tétovázik, nem méricskél, Isten kérésére igent mond a rábízott feladatokra. Vállalja a gyermek Jézust és Máriát, vállalja, hogy Betlehemben, Egyiptomban, Názáretben, mindenütt ahova a külső körülmények sodorják, gondját viseli az ő drága családjának. Igent tud mondani a maga hivatására! Nem keresi a könnyebb, a kényelmesebb, szórakoztatóbb életutat, nem nyafog az elvégzendő terhek miatt, sőt hálából még ő ad jegyesével Máriával ajándékba az Istennek egy pár galambfiókát, amiért rájuk bízta a Teremtő a világ megváltóját! Vajon én mennyire vagyok képes állapotbeli kötelességeimet vállalni, teljesíteni? Mindarra amit itt és most kér tőlem az Isten, arra alázattal, bizalommal, erős elhatározással merek igent mondani?
IV. Szent József a családjáról gondoskodó férfi! Szent József újból és újból dönthet. Betlehemben szól az Isten: “… fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba…” Szent József szabad akarattal rendelkezik, előtte két út áll. Egyfelől ott van Názáret, a kis háza, barátok, rokonok, a műhely, a megrendelések, a kuncsaftok, az egzisztencia, mindaz mi annyira fontos egy férfi életében, másfelől ott van a családja, gyermeke biztonsága, élete! Neki döntenie kell, és ő a családja mellett dönt! Milyen szép lenne ha minden családapa gondolkodás nélkül az ő drága felesége, gyermeke mellett tudna dönteni, ha képesek lennének a mai férfiak Szent József hűségével, szeretetével gondját viselni az ők drága családjaiknak! Mennyire megváltozna a világ, ha Szent József ünnepén nem csak megcsodálnánk Egyházunk legfőbb védőszentjének szép vonásait, hanem azt alázattal, Istenben bízó lélekkel magunkra is öltenénk!
E szép tavaszi ünnepen mi mást is kérhetnék a jó Istentől ajándékba, mint azt, hogy itt Székelyföldön, de az egész Kárpát-medencében is minden férfiút segítsen Szent József példájára átalakulni, megszépülni. Hiszem, hogy ha lenne minden városban száz Szent József lelkületű férfiú, világunk újjászületne!
Szeretettel, Csaba t. jozsef