Nagy nagy szeretettel bíztatlak, e szép vasárnap délutáni csendben, hogy olvasgassátok Szent Ferenc egyik leghitelesebbnek tartott szép életrajzét, melyet Cselánói Tamás irt róla:
A következőkben boldogságos Ferenc atyánk életét és cselekedeteit kívánom jó rendben és áhítatos kegyelettel előadni, természetesen mindenütt az igazság szemmel tartásával és útmutatása szerint. Mivel azonban nincsen ember, aki mindent észben tudna tartani, amit tett és tanított, dicsőséges Gergely pápa[1] parancsára legalább azokat az eseményeket igyekszem tehetségemhez képest egyszerű szavakkal megörökíteni, melyeket vagy tőle magától hallottam, vagy amelyekről megbízható és szavahihető tanúk révén értesültem. Ó, bárcsak méltó tanítványa lehetnék annak, aki mindig kerülte a rejtélyes beszédet, és még hírből sem ismerte a szavak cicomáját.
Ami anyagot össze tudtam a boldogságos férfiúról gyűjteni, azt három részre osztottam, s mindegyik részt fejezetekre tagoltam, hogy így az elbeszélt események egymásutánjában zavar s megbízhatóság tekintetében kétség ne támadjon.
Az első könyv előadása a történeti sorrendet követi, és nagy egészében a szent tisztaságos életének, jámbor erkölcseinek és üdvösséges tanításainak van szentelve. Itt-ott néhány csodát is közbeszőttünk a sok közül, amiket Urunk és Istenünk még életében kegyes volt általa művelni. A második könyv utolsó előtti évétől boldog kimúlásáig viszi az elbeszélés fonalát. Végül a harmadik sok csodát mond el, de még többet elhallgat azok közül, melyeket dicsőséges szentünk az égben Krisztussal uralkodva itt a földön művel. De részletesen beszámol arról a hódolatról, dicséretről és dicsőségről, mellyel szerencsésen uralkodó Gergely pápánk és vele a római Anyaszentegyház valamennyi bíborosa adózott neki, mikor őt a szentek sorába iktatta.
Hála a mindenható Istennek, aki szentjeiben mindig csodálatosnak és szeretetre méltónak mutatkozik.