Pilinszky János: Hitünk titkairól
Ádvent: a várakozás megszentelése.
Rokona annak a gyönyörű gondolatnak,
hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”
Gyermekkorunkban éltünk így.
Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött.
Télen: az első hóesésre.
És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb.
Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni –
beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk.
És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se,
mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. (…)
Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.
Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad,
és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától.
Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg,
ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb:
a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem,
amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Kép: Ozsvári Csaba ötvösművész alkotása
