2016. november 22. – Kedd
Uram, hittel vallom, hogy létünk nyitott a végtelen szereteted, jóságod, bölcsességed felé! Hiszem, hogy minden nehézség ellenére, a Te velünk kapcsolatos, és a Világunkkal kapcsolatos terved valóra fog válni!
Mikor? Nem tudom, csak azt tudom, hogy érdemes kitartani, érdemes a Te keskeny, meredek utadon járni, érdemes bárhányszor talpra állni a Te nevedért, még akkor is, ha nagyon nehéz! Hűséget kérek a magam és a testvéreim számára, hogy semmi ne tudjon letéríteni a szeretet, és az irgalmas jóság útjáról, melynek végén egészen biztos, hogy Te vársz ránk!
Szeretettel, Csaba t.
—-
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok,kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt:
„Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Lk 21,5-11