Néptánc oktatás nehéz sorsú gyermekek számára
Idén szeptemberben a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál megindult a néptánc oktatás. Korosztályra lebontva 6 csoportra lettek felosztva a gyerekek, hogy saját képességeikhez mérten ismerkedhessenek meg a néptánc alapjaival. Fontos, hogy az elsajátított táncokat fellépések keretein belül is megmutathassák. Ezzel támogatva az Alapítvány munkáját és saját kultúrájukat is népszerűsíthetik.
A fellépésekhez szükség van viseletekre is. Elsősorban 16-18 év közötti gyerekeknek, akik most a Dél-Alföldről származó táncokat sajátították el, így erre a tájegységre jellemző ruhadarabok beszerzésére volt szükség. Ezzel a céllal pályáztunk a Communitas által kiírt Ifjúsági Szaktestület, 2015. ősz című kiírt pályázatra. Kötelességünknek érezzük, hogy az aktívan táncoló gyerekek számára minden lehetőséget biztosítsunk, hogy kemény munkájuknak meglegyen a gyümölcse. A megtanult táncok sikeres előadásmódjához elkerülhetetlen a viselet is. A megfelelő ruhákat Budapestről, a Néptáncosok Kellékboltjából vásároltuk. A Communitástól megnyert pályázat értesítése után telefonon megrendeltük a viseleteket és december 10-én vettük át. A Communitás 100000-Ft-al járul hozzá a vásárláshoz. Összesen 5 darab próbaszoknyát, 6 darab alsószoknyát, 5 kötényt és 5 blúzt vásároltunk különböző méretekben és színekben. Ezeket a ruhákat 14-18 éves lányok is használhatják. A vásárlás összege 122000-Ft volt, ami megközelítőleg 1734 Lej. Jó minőségű anyagból készültek és csipkével díszítették, szakszerű emberek készítették, így biztos a szakszerűsége. Ezek a ruhadarabok a Dél-alföldön és a Dél-dunántúlon található tájegységekre jellemzőek. Olyan viseletdarabokat választottunk, melyeket a gyerekek több tánchoz is használhatnak. Szeretnénk további viseleteket is vásárolni, hogy minden táncost méltó képen tudjunk felöltöztetni egy-egy szereplésre, illetve a most vásárolt darabokat is bővíteni kívánjuk a jövőben.
Januártól a gyermekek már az új ruhákban szerepelhetnek! Köszönjük a hozzájárulást a Communitas Alapítványnak!