Sokan arra várnak, hogy a papok, a szerzetesek, a püspökök mondják el Isten üzenetét, hogy ők közvetítsenek az ég és a föld között! Biztos, hogy nekünk, papoknak jólesik ez a bizalom, de ha a népünk vagy az emberiség történetét nézzük, azt láthatjuk, hogy Isten nagyon ritkán szól, üzen az ő népének a szolgálati papságon keresztül. Az ószövetségi próféták közül is csak egy volt a papi rendből, de az Újszövetség szentjeinek is csak nagyon kis százaléka volt pap vagy püspök. Az évezredek során Isten nagyon sokszor olyan embereket szólított meg, fogott kézen és vezetett hihetetlen magasságokba, hogy általa megáldja az egész emberiséget, akik nem hogy nem tanultak teológiát, hanem legtöbbször egyszerű környezetből jöttek!
Jézus Krisztus kétezer évvel ezelőtt nem volt személyválogató, Ő végtelen isteni szeretettel mindenkit megszólított és bevont a megváltás nagy művébe. Érdemes elgondolkodni azon, hogy hogyan is szólította meg Isten az embereket Jézus korában: hogyan hívta meg őket az életszentségre, arra, hogy társai legyenek a világ megváltásában?
Angyala által szól Máriához, az egyszerű falusi szűzhöz (Lk1,26-38), Józsefhez meg maga Isten szól éjjel álmában (Mt1,20-25), a napkeleti bölcseket a természeti jelenségek, a szentírást ismerő udvari papok tanácsa vezeti Betlehembe! (Mt2,1-12) Jézus megkeresztelkedése után szeretettel fogadja András, János, Jakab közeledését. Hol laksz, mester? – kérdezik tőle bizalommal. Jézus nem komplikálja el a dolgokat: „Gyertek, nézzétek meg!”…, és aznap nála is aludtak! (Jn1,35-39) Van, amikor Jézus kezdeményez, például megszólítja Pétert: „Gyere, emberek halászává teszlek tégedet” (Mt4,18-19; Mk1,16-17), vagy Zakeust: „Ma a te házadban fogok megszállni!” (Lk19,1-6) Izgalmas hosszan nézni, hogy ki hogyan lesz Krisztus barátja. Nincs olyan helyzet és körülmény, ahol Isten ne lenne nyitott a párbeszédre, a „barátkozásra”, gondoljunk csak a jobb latorra (Lk23,32-43) vagy Saulra, kit szintén Jézus szólít meg a damaszkuszi úton! (ApCsel9,1-6)
Ami szomorú és elgondolkodtató: Jézus közeledését, barátságát sajnos el is lehet utasítani! Heródes udvari papjai nem mennek el Betlehembe a napkeleti bölcsekkel, bár tudják, hogy ott a Messiás vár rájuk! A gazdag ifjút Jézus hívja (Mt19,16-22; Mk10,17-22), de ő szomorúan hátat fordít az élet Urának! Van, aki hosszú barátság után megy el, ott van az a történet, mikor Jézus az élet kenyeréről beszél, s mikor sokan hátat fordítanak neki, még az apostolait is megkérdezi, hogy: „Ti is el akartok menni?!” (Jn6,48-68) Itt gondolhatunk Júdásra is, aki nemcsak elmegy, de el is árulja mesterét! (Mt26,14-16; Mk14,10-11; Lk22,3-6)
A szentek életét ha nézzük, azt tapasztaljuk, hogy Isten és ember találkozásának nincs forgatókönyve, Isten nem személyválogató, nála nincs első és utolsó vendég. Ő azt, aki feléje fordul, nem küldi teológiából vizsgázni, nem kéri, hogy valamilyen tesztet töltsön ki, hanem végtelen isteni szuverenitással, minden ember által kitalált szabályt, törvényt átlépve fordul atyai szeretettel gyermekei felé! A prófétáknál, a szenteknél közös, hogy nyitottak Istenük felé, hogy hittel, alázattal képesek voltak arcukat az őket megszólító Szentháromság felé fordítani!
Népünk nagy családjából is több férfit és nőt, fiatalt és időset szólított meg az évszázadok alatt az Isten, közülük sokan válaszoltak döntéseikkel, életükkel, s e párbeszédből születtek csodálatos művek, intézmények, könyvek, a magyar nemzet életét meghatározó döntések, tanítások! Igen, mondhat bárki bármit, népünk születésénél, a történelem nagy döntéseinél mindenütt fellelhetjük azokat az embereket, akik Isten kezét fogva, a holnapba vezető út szélén utat mutattak, bátorító jelek tudtak lenni. A magyar szentek története jórészt a magyar nemzet története is!
Jézus, az ő apostolai, a tanítványok laikusok voltak az ószövetségi papok számára. Civilek és mégis tanítanak, vigasztalnak, gyógyítanak, bátorítják a jóra testvéreiket! Szent István király és Erdély védőszentje, Szent László, de a ferences rend alapítója, Szent Ferenc sem végzett teológiát, nem volt pap, de Szent Erzsébet vagy Szent László leánya, Szent Piroska sem, de gondolhatunk korunk nagy orvos szentjére, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra is. Hiszem, az ő életük a mai laikus világi híveket is arra indítja, hogy sokkal bátrabban vállaljanak feladatokat Isten országának építésében! Az Úr nem személyválogató, a történelem során üzeneteit, útmutatásait az emberiség számára nem mindig csomagolja papi köntösbe! Isten népe építse alázattal, ugyanakkor bátran Isten országát itt a Kárpát-medencében is!
Itt állunk a történelem keresztútján! A nagy meccset nem fújták le, népünk története folytatódik! Az lenne jó, ha az imádság csendjében elmerülve a mai fiatalok is keresnék Isten akaratát közös jövőnkkel kapcsolatosan, és felnőnének oda, hogy útmutató, tanító, vigasztaló prófétái, szentjei legyenek közös hazánkban, a Kárpát-medencében!
Szeretettel,
Csaba testvér