“Aki egyet a legkisebbek közül is befogad…”
Dél-Erdélyben a kommunista rendszer óriási anyagi áldozatokkal kiépített egy már akkor elavult ipart. A Zsil-völgyéből jött a szén, a Nyugati Érchegységből az érc, Hunyadon, Pusztakalánban beindult a kohászat. A működtetéséhez az ország minden részéről hoztak olcsót, jórészt szakképzetlen fiatal munkaerőt. Több százezer embert mozgattak meg, ezek egyszerű, kis szolgálati lakást kaptak és közülük sokan szép, sokgyermekes családot alapítottak. A diktátor szükségszerű bukása magával hozta a megalomániás tervek bukását is. Egyik napról a másikra ez a gyökér nélküli tömeg munkanélküli lett, sok család összeroppant a nehézségek, a gondok alatt, és ami nagyon szomorú, az ártatlan gyerekek az utcára kerültek.
Közben a ferences közösség ötven éves kényszerű hallgatás után újraindult, és Isten akaratának éreztük, hogy erőnkhöz mérten felvállaljuk népünk, térségünk gondjait, problémáit. 1992-ben kerültem Dézsről Dévára, és 1993 tavaszán létrehoztuk a Szent Ferenc Alapítványt, mely megfelelő keretet nyújtott és nyújt ahhoz, hogy összefogjuk a sok-sok belföldi és külföldi jóakaratú személy segítőkészségét, tenni akarását térségünk gondjai, bajai megoldására.
Az első felmérések után, 1993 nyarán, egy szórványtábort szerveztünk. A tábor végén megfogalmazódott bennünk, szervezőkben a vágy, hogy egy egész éves tábort kellene szervezni ezeknek a gyermekeknek. Elkezdtük hát rendbe hozni a kolostor, és elmentünk a kolostor melletti állami román iskolába beíratni a gyerekeket.
1993-ban egy esti mise előtt egy kedves néni egy kislánnyal jött hozzám, és azt mondotta, hogy ezt a gyermeket az állomásban találta. Gratuláltam neki a szerencséjéhez és mondtam, hogyha ő találta az övé és vigye haza. A néni a gyereket szerette volna a plébánián hagyni – látva a szórványkollégiumunkat – de én ezt a papírok nélküli talált gyereket nem mertem befogadni. A néninek mondtam, hogy imádkozom majd én is, és a Szentlélek Úristen megmutatja, hogy mi történjen ezzel a gyerekkel. A szentmise evangéliumát én olvastam fel, döbbenten láttam Jézus szavait: “Aki egyet a legkisebbek közül is befogad, engem fogad be!” Úgy érzetem abban a szentmisében, hogy nem beszélni kell szeretetről, befogadásról, hanem cselekedni kell. Úgy döntöttem, hogyha mise végén újból megkérnek, hogy fogadjam be a gyereket, be fogom fogadni, annak ellenére, hogy senkit nem ismertünk a rokonai közül, nem tudtuk ki az apja, anyja, nem volt a gyereknek lakhelye, papírja semmi. Kacagva, mosolyogva a szentmise végén újból bejött a kislány a sekrestyébe, megöleltem az álarcos Jézus Krisztust és befogadtuk a plébániára. A szakácsnő, Vera mondta, hogy büdös a gyerek. Én biztattam, hogy akkor ne szagolgassuk, hanem fürdessük meg! Turkáltam neki néhány ruhát, és azalatt szépen megfürdették, megfésülték Én magam csodálkoztam, hogy egy óra alatt ez a kolduskislány szép tiszta ruhában mennyire megváltozott, megszépült. Ő volt az első gyerek, akit direkt az utcáról fogadtunk be.
Miért nem vásárolok újabb házakat?
A családok, plébánosok amikor látták, hogy mi Isten nevében gyerekeket fogadunk be, nagyon hamar elkezdtek hozni innen is, onnan is aranyos, kedves gyerekeket. Így nagyon hamar kinőttük a dévai kolostort. Akkor történt, hogy egy kedves holland úr átutazás közben meglátogatott. Ebéd után, mikor kikísértem, egy anyuka 3 gyerekkel állt a kolostor előtt. Arra kért, hogy fogadjam be a gyerekeit. Mondtam, hogy sajnos már nincs hely. minden szoba, minden ágy tele van. Ez a számomra ismeretlen ember azt kérdezte, hogy miért nem vásárolok újabb házakat? Mosolyogva mondtam, hogy mert nincsen pénzem. Megkérdezte, mennyibe kerül egy lakrész? Olyan 10-15.000 márka, mondtam. A férfi szó nélkül elment, és 2 hét múlva küldött nekem 30ezer márkát, ami akkoriban nagyon nagy pénz volt, és amiből én tudtam vásárolni 2 tömbház lakást, egyet a fiuknak, egyet a lányoknak. Így elkezdtünk növekedni.
Aztán 1999-ben a Ferences rend nekünk adta a szászvárosi kiürült kolostort is, majd 2003-ban a Magyar Püspökkari Konferencia gyűjtést szervezett az erdélyi árva gyerekeknek. A magyarországi diákokat biztatták, hogy osszák meg a kenyerüket az éhezőkkel. Nagyon jól sikerült ez a gyűjtés, 14 millió forint gyűlt össze, és ebből vásároltuk megy Szovátán a Szent József Gyermekvédelmi Központ telkét, ahol ma 130 gyerek kacag, dicséri az Istent. Így indult el a Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi hálózatának a kiépítése. (2004-ben Nagyszalontán, Zsombolyán, Gyergyószárhegyen, Torockón nyitottunk bentlakó otthonokat; 2005-ben Petrozsényen, Kisiratoson, Gyulafehérváron; 2006-ban Tusnádon és Kovásznán; 2008-ban Nagyszalontán egy újabb otthont, az átadott kaszárnya épületben és Gyimesbükkön; 2009-ben Gálospetrin és Kolozsváron az egyetemista kollégiumot; 2010-ben a ‘nagy’ szárhegyi otthont, Csíksomlyón és Dózsa Györgyön; 2011-ben Kászonban és Gyergyószentmiklóson; 2012-ben Nagyváradon és Marosvásárhelyen az egyetemista kollégiumot; 2013-ban Székelyhídon, Segesváron és Csíkszentsimonban; 2014-ben pedig Óteleken és Borszéken.)
Egyszerűbb napközi otthonos elhelyezést szervezünk
Nagyon hamar észrevettük, hogy – bár a szülők gyakran nem tudják ellátni szülői funkciójukat – sok gyerek nem szorul rá arra, hogy kiemeljék a családjukból. Végül is a fogorvos a lyukas fogat nem kihúzza, hanem kezeli, betömi. Mi is úgy döntöttünk, hogy a költséges, sokszor fájdalmas családból való kiemelés helyett – ahol lehetséges – egyszerűbb, humánosabb napközi otthonos elhelyezést szervezünk. A napközi otthon igazából nem egy meghosszabbított iskola, hanem a megrendült család funkcióit próbálja átvállalni. Itt a gyerek nemcsak ruhát, tanszert, élelmet kap, hanem próbáljuk őt mindarra megtanítani, amit az embert emberré teszi. A képzés egy olyan fa, amelynek egyik nagyon fontos ága az oktatás, tanulás, de ennek a fának az ága a tisztálkodás is, az emberekkel való társas lét, a fizikai munkára való felnevelés, kertészkedés, virágültetés, szórakozás, szabadidős programok stb.
A napközi otthonok egy része a saját házunkban, ingatlanunkban működik, de vannak, ahol a helyi iskolával, közösségekkel együtt üzemeltetjük, ezeket iskolaházaknak neveztük el. Jelenleg 19 napközi otthonban és 31 iskolaházban várjuk délután a gyerekeket étellel, tanulással, jó szóval, összesen tehát 50 helyen próbálunk ily módon segíteni Romániában.
Gyermekeinket biztattuk
Gyermekeinket biztattuk, hogy tanuljanak, és ők lelkiismeretesen, szófogadóan elkezdtek fejlődni, tanulni. Így olyan fiatalok is elvégezték a középiskolát, akik nélkülünk V.-VIII. osztályt sem tudták volna befejezni. Ezek a fiatalok természetesen szerettek volna továbbtanulni. Ezért hoztunk létre Csíksomlyón, Gyergyószentmiklóson a felsőbb osztályos (IX.-XII.-es) diákjaink számára kollégiumot, Kolozsváron ezért létesítettünk és Marosvásárhelyen most próbálunk létesíteni főiskolai-, egyetemi tanulmányokat végző diákjaink számára bentlakásokat.
A Ferences Betegápoló nővérekkel karöltve hoztuk létre Árkoson azt az anyaotthont, ahol a kedves nővérek imádságos szeretettel várják azokat a nőket, lányokat, akik babát várnak, bármilyen okból kifolyólag veszélyben vannak, és otthont keresnek.
A Szent Ferenc Alapítvány az évek alatt baráti kapcsolatot épített ki a vajdasági, kárpátaljai, magyarországi gyermekvédelmi hálózatokkal. Vajdaságban Harmat Károly Ferences Atya Lurkóházait imádságos szeretetünkben hordozzuk és tehetségünkhöz mérten tanáccsal, kaláccsal támogatjuk.
Kárpátalján Ferences Antal Püspök Atyát, aki szintén gyermekvédelmi hálózatot épít ki gyermekeinkkel szívünkben hordozzuk, és lehetőségeinkhez mérten anyagiakkal is segítjük.
Magyarországon 2002-ben létrehoztunk Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Ezen az alapítványon keresztül több “próbafurást” is végeztünk Magyarországon a gyermekvédelem területén. Jelenleg Csobánkán működtetjük az Élet Házát, ahol nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek mellett napközis ellátást is kaphatnak bajban lévő gyerekek. Polgárdiban és Székesfehérváron az erdélyi tapasztalatok alapján egy-egy iskolaházat indítottunk be, kis oratóriumot, melyben a gyermekek délután felügyelet alatt tanulhatnak és kosztot, ruhát, odafigyelést kapnak.
Új gyerekeknek új otthonokat
Minden házunk, és a házak minden szobája folyamatosan tele van gyerekekkel. Sajnos az ajtónkon újabb és újabb maszatos, megriadt gyermekekkel kopogtatnak rokonok, állami gyermekvédelmi központok szociális munkásai. Istennek legyen hála, az egyház és nagylelkű emberek ingatlanokkal, anyagiakkal ajándékoznak meg minket, és így az új gyerekeknek új otthonokat tudunk kialakítani: Nagyváradon az Orsolyita Nővérektől kaptunk egy szép családi házat, melyben Szent Angéláról elnevezett bentlakó otthon formálódik. Marosvásárhelyen egy nagyon kedves doktornő hagyta a gyermekekre végrendelettel házát, kertjét, anyagi javait. Székelyhídon a városi tanács döntött úgy, hogy az üresen maradt, korábban állami iskolaként használt kastélyt nekünk adja. Csíkszentsimon határában egy üzleti vállalkozó ajándékozott meg 7 hektár területtel, melyen több épület is áll, s ahol mi mezőgazdasági-, vendéglátó-ipari szakmunkásképzőbe járó diákoknak szeretnénk egy kollégiumot kialakítani. Csíkszeredában egy alapítvány engedett át egy 4 szintes tömbházat, melyben a Szent Mónika otthont szeretnénk beindítani, régi álmunkat valóra váltani, a gyerekeket szüleikkel együtt befogadni, megmenteni. Mivel a Titanikon kevés volt a mentőcsónak, s ezért csak néhányan menekülhettek meg. Ehhez hasonlóan gyermekvédelmi központjaink is sajnos csak a család egy részét, a gyermekeket tudják megmenteni. A Szent Mónika otthonban szeretnénk egész családokat ideiglenesen befogadni, rehabilitálni, talpra állítani, hogy erőre kapva ők maguk tudják gondozni, nevelni gyermekeiket.
Csaba testvér, 2014