Elkezdtük imádságos szeretettel a kilencedet, melyben szeretnénk megcsodálni hétről hétre a kis Jézus egy – egy gyermeki erényét, hogy mi is olyanok lehessünk mint Ő.
Böjte Csaba elmélkedései
Merjünk messzebbre tekinteni!
Fr. dr. Orbán Szabolccsal, az erdélyi ferencesek tartományfőnökével a közelgő rendi káptalanról beszélgettünk, amelyet Csíksomlyón tartanak április 9-12. között.
Nagypéntek
Reviczky Gyula: I.N.R.I.
Az egyház “aktív” feladatvállalásáról beszélt a pápa a krizmaszentelő misén
A Szent Péter-bazilikában csütörtökön tartott krizmaszentelő misével kezdte meg Ferenc pápa a húsvéti szertartások sorozatát a Vatikánban.
Az ötödik evangélium kialakulása
A ferencesek lépésről lépésre nyolcszáz év alatt megmentették a feledéstől Jézus szülőföldjét, melyet VI. Pál pápa az ötödik evangéliumnak nevezett. Ma már több mint ötven szent helyet gondoznak, őriznek, és segítik a zarándokokat az Ó- és Újszövetség világának teljesebb megértésében.
Böjte Csaba testvér előadása
Böjte Csaba testvér előadása a Kiss Bálint Református Általános Iskolában, Szentesen 2013, március 8-án.
Szentmise a csíksomlyói Szent István Gyerekotthon kápolnájában
Csaba testvér szentmisét mutatott be a csíksomlyói Szent István Gyerekotthon kápolnájában, 2013. március 10-én.
Böjte Csaba testvér szentmiséje Bécsben
A Német Lovagrend Templomában (Deutschordenskirche). 2013. február 24. Közreműködött a Role együttes.
A Tisztulás a Bűnbánat Útja
A mai világban nagyon sokan foglalkoznak fizikai testük, belső szerveik megtisztításával, méregtelenítésével, ezért az emberek különféle kúrákon vesznek részt, nehéz gyakorlatokat végeznek, táplálkozásukat, mindennapi életüket átszervezik. Szerintem jól teszi az aki elindul ezen a sokszor orvosok által javasolt úton, hogy ilyenkor tavasszal a sok téli salaktól, méreganyagtól, tartósítószertől a testét megszabadítsa.
Hiszed-e, hogy te meg tudod csinálni?
Hálás szeretettel köszönöm Farkasné Márton Katalinnak a kis filmet. Döbbenetes, hogy jó szervezés mellett mi minden belefér egyetlen napba! Szeretettel, Csaba t.