Karácsony
Csukott szempillája mögött nyugalom vette őt körül, de tudta, amint szemeit kinyitja, vége szakad a békességnek és elkezdődik a harc. Nem bánta, ezért jött és készen állt elfogadni mindent, amit az Atya elhatározott.
De most, születése pillanatában, át akart mindent érezni, minden mosolyt és szeretetet mely áradt feléje, inni akarta a boldogságot, erőt akart gyűjteni az élethez.
A szalmának kifejezetten jó illata volt és a marhák puha meleg leheletükkel betakarták. Egy tiszta hang énekelni kezdett, tudta, Édesanyja az. Felnézett rá és a két szempát összefonódott egy életre. Egy földi életre.
Lelki Édesapja ott forgolódott a tűzhely körül, próbált szikrát csiholni egy kovakővel. Meg- megszületett néha egy aprócska szikra, nevetve elbújt a rőzse közé, reményt keltve, hogy mindjárt ropogni fog a tűz. Aztán kialudt és a munka kezdődött elölről. A kisded gondolatban megdorgálta a szemtelen szikrát, az elszégyellte magát és nem pajkoskodott többé, engedelmesen lángra lobbantotta az apró ágakat. Gyantaillat töltötte be a kicsi istállót, a lángnyelvek megvilágították a békés családot. Most minden szép és jó volt, az éjszaka csendjét semmi sem zavarta meg. Elaludtak.
A távolban, pásztorok vigyázták a nyájat, a buzgóság azonban elnyomta őket is, fáradtak voltak a napi munka után. Nemsokára angyali hang ébresztett őket, jó hírt mondva: „Megszületett a Megváltó!” Csodálkoztak, de kétely nem volt bennük, tudták, indulni kell, látni kell, meg kell bizonyosodni és tovább kell adni a jó hírt!Hamarjában túrót, sajtot csomagoltak, korsóba friss tejet töltöttek, egy kisbárányt ölbe vettek. Úgy haladtak az úton, mint aki tudja merre kell menni. Szívükkel látták az utat, a hit világított nekik.
A kisded a jászolban feküdt és nagyon várta a pásztorok érkezését.
Halkan megreccsent az ajtó és beléptek az egyszerű, megilletődött emberek. Az öregebbik letérdelt, jól megnézte magának a gyereket és csodálkozva tapasztalta, hogy rakoncátlan könnycsepp siet le az arcán, követve a ráncok árkait.
– Olyan szép ez a gyerek és valami jó érzés úgy eltöltött, hogy könnyezem, én ilyen boldog soha nem voltam! Gyertek ti is, társaim, nézzétek, Isten elküldte nekünk Fiát! – mondta és nem értette honnan ez a bölcsesség, honnan tud ő ilyen dolgokat?
A kisbojtár is odament, vitte a báránykát és nem tudva, mit is kell tenni ilyenkor, hát arcon csókolta a gyermeket, az meg ránevetett.
Az öröm és a békesség végleg betöltötte szívüket, nem is csodálkoztak a három újabb vendég érkezésekor, pedig fényes királyok voltak azok, bársonyba, selyembe öltözve. A pásztorok tudták, hogy egyetlen földi király sem ér fel azzal a picike királlyal, aki bájosan, mosolyogva néz rájuk a jászolból.
Karácsony közeledik, a betlehemi istállóból ma is erő és béke sugárzik felénk, a kegyelem ma is árad, csak be kell tudni fogadni.
Nem a bőségesen terített asztal, az ajándékok sokasága, a roskadozó fenyőfa jelenti a Karácsonyt. Bűnbánatban megtisztult szívünk, el nem mulasztott jótetteink, kedvességünk, szeretetünk jelenti az igazi ünnepet! A koldus, akit esetleg meghívunk ebédre, talán maga Jézus, aki bejönne szívünk rejtett kamrájába.
Lehet, hogy az a koldus nem jó illatú, lehet, hogy kapcájából olvad a hó, bepiszkítva szőnyegünket, lehet, hogy fogatlan szájával szürcsöli a levest és csámcsogva rágja az ételt, lehet… ám olyan nehéz lesz őt ismét kiengedni a hidegbe. Aki egyszer találkozott, úgy, igaziból a Megváltóval, az már nem tud nélküle élni, annak már csak jónak lehet lenni.
Nézzünk szét jól a fényesen kivilágított városok terein, sok a szegény, egyedül élő ember. Elkínzott szemeikből Jézus ragyog ránk majd és tudni fogjuk, hogy segítenünk kell rajtuk. Talán egyszer hozzánk is le fog hajolni valaki, hogy segítsen. Talán egyszer mi magunk is leszünk szegények és elhagyatottak és vágyódni fogunk az igazi Karácsonyra.
Jézus mindenkiért vállalta a születést, a halált, a feltámadást, ő a mi bizonyosságunk az örök életre. Csak azt kéri tőlünk, hogy legyünk jók. Ne csak Karácsonykor. Ha nem voltunk jók, ha nem tudtunk jót tenni, kezdjük el most, legyünk áldás embertársainknak és ha nincs pénzünk, nem tudunk mivel segíteni, hát adjuk önmagunkat.
Szülessen meg a Megváltó végre a szívünkben!
Kolozsi Noémi Bernadette
Kovászna