*KERESD *RENESZÁNSZ *BÉKE HÁZA
Fogadjunk örökbe „árva” székely kapukat! – mondta Csaba testvér –
Ismerjük meg, óvjuk meg, ápoljuk hagyományainkat, kultúránkat:
ÖRÖKSÉGÜNKET!
A Szent Ferenc Alapítvány az alaptevékenységén – az emberi élet-, lélekmentésen – túl,
az épített örökségünk, műemlékeink mentésében is szerepet szeretne vállalni.
A Bethlen család Keresden levő várkastélya
erdélyi/magyar épített örökségünk egyik gyöngyszeme,
amelyet már Mikszáth Kálmán is a „béke szigetének” nevez.
2014 júliusától, az elkövetkező ötven évben,
– az „újjászületés” jegyében –
mi, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársai
egyfajta közösségi házként, képzési központként,
kulturális események helyszíneként szeretnénk működtetik.
Egyes részeiben erősíteni akarjuk a múzeum-, a tárlat jelleget,
és így megmarad látogatható műemléknek is ez a gyönyörű épület.
A közösségi ház és a képzési központ részeként
szálláshelyeket, képzésre is alkalmas konyhát és étteremet alakítunk ki,
a „birtok” részét képező épületrészekben
a gazda-, gazdaasszony képzéshez szükséges kézműves-, iparos műhelyeket.
Ezen képzési formában
az érettségi körül elakadó fiatalok számára akarunk újabb lehetőséget nyújtani, nyitni újabb kaput,
hogy szakmailag is felkészülten kezdhessék felnőtt-, önálló életüket.
A Szent Ferenc Alapítvány további eredményes működésének több feltétele van.
Feladattá lett azoknak a jó szándékú, segíteni-, tenni akaró önkénteseknek a felkészítése,
akik hosszabb-rövidebb időt töltenek el az alapítvány otthonaiban,
és egyre inkább szükségessé válik
a különböző szakmai területeken tevékenykedő munkatársak folyamatos képzése, feltöltése is.
Ezt is szolgálja a BÉKE HÁZA, őket is fogadja majd.
…és azokat a „segítőket” is,
akik akár anyagi lehetőségeikkel, akár eszközökkel, anyagokkal támogatják e nemes cél megvalósítását;
…és azokat a „romantikus lelkületűeket”, kalandra vágyókat is,
akik közvetlen két kezükkel, a munkájukkal akarnak részt venni a várkastély újjászületésében,
majd a működtetésében, mindennapi életében.