Irgalmasság Iskolája

Irgalmasság Iskolája
Gyermekeinkkel egy új iskolát indítunk, melybe bárki beiratkozhat, mindenkit szeretettel várunk! Január első hetével kezdődik az irgalmasságra való képzés, és húsvét szent ünnepével ér véget! Hétről hétre a 14 irgalmasság egy – egy cselekedetét elmélkedjük át, így húsvét ünnepére pont a végére érünk! Minden héten legalább két elmélkedést szeretnék megosztani az iskolába beiratkozott tanulókkal, de az lenne a jó, ha mindannyian a személyes élményeinket is közösbe tennénk, hogy így egymást lelkesítsük, bátorítsuk!
Isten szép erényeit, mindazt mit értelmünkkel felfogunk, azt a mindennapokban próbáljuk szépen begyakorolni, életünk részévé tenni!! Az elméleti órácskákat nagyonsok gyakorlat kell kövessen, mert nem elég ismerni és tudni az igazságot, azt cselekedeteinkkel be is kell gyakorolni! Heródes nagyon jól tudta, hogy a kis Jézus Isten Fia, végül is ezért féltette hatalmát tőle, ezért küldte katonáit, hogy végezzenek vele! Ez a tudás kárhozatot jelent neki, de ugyanez a tudás a napkeleti bölcsek számára üdvösséget hozott, mert ő maguk is útra keltek, szeretettel, ajándékkal köszöntötték Jézust!!
2016 január 3-án a dévai templomban tartott elmélkedésemben az irgalmasság testi cselekedeteinek első állomásáról beszéltem: Az éhezőknek ételt adni!  http://www.magnificat.ro/portal/
Induljunk el, mert várnak ránk az üdvösséget jelentő irgalmasságnak szép erényei!!
Szeretettel, Csaba t.
Az irgalmasság cselekedetei

Az irgalmasság testi cselekedetei:
1. az éhezőknek ételt adni,
2. a szomjazóknak italt adni,
3. a szegényeket ruházni,
4. az utasoknak szállást adni,
5. a betegeket és
6. a börtönben levőket látogatni,
7. a halottakat eltemetni.

Az irgalmasság lelki cselekedetei:
1. a bűnösöket meginteni,
2. a tudatlanokat tanítani,
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni,
4. a szomorúakat vigasztalni,
5. a bántalmakat békével tűrni,
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
7. az élőkért és holtakért imádkozni.