…hívták – ment – elment… 66. évében volt
AZ IRGALOM ÖLEL MÁR MINDÖRÖKKÉ, PÉTER
A nyolcvanas években találkoztunk először Torontóban. Vendégként járt arra, a Kanadai Magyar Írószövetség rendezésében tartott felolvasó estünk díszvendégeként. Azóta, ha találkoztunk, mindig volt kérdése az Örökkévalóval kapcsolatban. Nyugodj békében, oszd tovább kapott ajándékaid a mennyei közösségben, mikor rád ott kerül a sor…
Az Irgalmasság Évében egy 14 éve megjelent írásod részleteivel emlékezem rád.
A megbocsátásról (részletek)
Ajándékba kaptam Godfreed Danneels belga bíboros A bocsánat című könyvét, elmesélem, mit olvastam… azt szeretném megnézni, mi használható bárki számára egy katolikus tradícióból, gondolkodásból, elmélyültségből, csöndből, tudásból…
A megbocsátás nem népszerű téma, …említeni is nehéz. Ha mégis, könnyen tekintik az embert naivnak, olyasvalakinek, akinek halvány fogalma sincs az erkölcsi normák hanyatlásáról. Még jó, ha nem gyanúsítják meg azzal, hogy titkon összejátszik azokkal, akiknek politikai érdeke az elhallgattatás… Meg hogy ez csak érzékeny vagy hősi lelkek erénye. A pápa és Ali Agca. Szóval hogy ez kivételes emberek kivételes tette volna. Legföljebb kis dolgokban lehet megbocsátani, ha komolyra fordul, még csak eszünkbe se juthat. Meg hova vezetne, ha furtonfurt megbocsátanánk.
Látszik, nem megbocsátani szinte mindig lehetséges, adja magát. A mulasztással való hibázás mintha egyre aktuálisabb volna. „Rest valék a jóra.” A megbocsátás az emberi társadalomban, olvashatjuk, éppen olyan nélkülözhetetlen, mint az oxigén a levegőben. Dönthetünk: vagy magunk is részesei leszünk a megtorlás őrült láncreakciójának, vagy erőt véve magunkon, elindulunk a megbocsátás útján.
Erőt venni magunkon: ez fontos mozzanat. Aki megbocsát, az egyszersmind úgy dönt, hogy lemond valamiről. Ha azon sopánkodunk, mondja a könyv, hogy „milyen rossz idők járnak”, jusson eszünkbe, hogy az „idők” mi vagyunk, sőt a „bűnös emberek” is mi vagyunk.
MIÉRT BOCSÁSSAK MEG?, ez az első fejezet címe. Beszél a megtorlás járványáról (a bosszú mint kábítószer), aztán arról, hogy megbocsátás nélkül az emberiség az örökös neheztelés szította stresszben él. Végső fokon mindenki mindenkire gyanakszik, és minden kockázat ellen próbálja bebiztosítani magát. A jó feltételezését végül is senki se gyakorolja másokkal szemben…
A következő passzus olyan, mintha a belga bíboros magyarszakértő volna…: Az ilyen társadalom egyre jobban lebénul. Megszokjuk azt, hogy mindig hátranézünk, arra az igazságtalanságra, amit ellenünk elkövettek. Úgy vonszoljuk magunk után a múltunkat, mint az árnyékunkat. Alig marad időnk és kedvünk arra, hogy a jelen iránt érdeklődjünk vagy terveket szőjünk a jövőre. Képzeletünket az emlékezetünk terrorizálja és kiszárítja. A társadalom, mely csak a múltjára mered, az érelmeszesedés veszélyének teszi ki magát.
A püspök úr ezt mondja: A rossz megsebzett minket, egész lényünknek szenvedést okozott, ezért a bocsánatba egész lényünket bele kell fektetnünk. A megbocsátás nem egyetlen pillanat műve. Hosszú folyamat, amely időt igényel. Van kezdeti szakasza, csúcspontja, és „karbantartásra” szorul. A bocsánat nem termék, hanem gyümölcs. (Nem leszállítási határidő, hanem nyár, ősz.) Ebből az is következik, hogy a megbocsátás nem parancsszóra megy. Felhívást kaptunk rá, mely néha sürgető. De mindig marad benne valami spontaneitás, önkéntes ajándék. Meglepetés. Még az Isten is rácsodálkozik, ha megvalósul, és Vele összes angyalai…
A MEGBOCSÁTÁS IGÉNYES EMBERI TETT. Danneels fölfogása szerint a megbocsátás az emberi erőfeszítés és az isteni kegyelem csodálatos együttese. Az ember dolgozzék magán, de hagyja is, hogy dolgozzék rajta az Isten…
(A teljes cikk: Élet és Irodalom, 2002. 52. sz.)
A kép az idei könyvhét megnyitóján készült. Fotó: Youtube
