Le tudnám e élni így életem, hogy lemondjak az egocentrikus képemről, ahol nem én, hanem te és akárki más elfoglalhatja azt a helyet, mert kész befogadni, kész átölelni, kész áldozatokat hozni más jólétéért, biztonságáért, hiszen ez élteti, ez tartja fönn. Ez egy csodálatos dolog, hiszen hatalmas erőket felölelő lélek, képes a fájdalmat kiszorítani élményre, örömre átvarázsolni.
Olykor szembesülünk olyan esetekkel, amikor a társamnak szüksége lenne rám, nehézségbe esik így már szinte reménytelen az élete. Milyen jól esik, amikor fel tudom neki ajánlani a segítségem. Én sem bővelkedem, de az a kicsi, amim van, megosztom veled, felajánlom neked a cipőm árát a mai kávém árát, cigarettám árát, csoki árát ahhoz, hogy te ma jól lakj imádkozni tudjál. Felajánlani, megfosztom magamtól, hogy egy életet megmenthessek.
Milyen csodálatos érzés mikor tudom, hogy ma azért nem kávézom, nem cigizem, nem eszek vendéglőbe, hanem összeszedem azt, amit éppen otthon találok, mert tudom, hogy most jelenleg nem csak én eszem, nem csak én melegszem, hanem társam is.
Lemondani, megosztani, felajánlani mindenem nem kicsi dolog. Élni másokért, élni a világért, létezni azért, hogy más is éljen. Van-e ilyen értelme az én életemnek? Én miért élek mit miért fecsérelem éveimet, munkámat? Van-e értéke annak, amit teszek? Mind alkalmas kérdések. Olykor szeretetre szomjazunk, ilyenkor többet teszünk másokért szeretetet adunk át, hogy köszönetükkel, boldogságukkal, jó eredményeikkel tápláljuk lelkünket. Pedagógusok esetében, egy tanító mennyit szükséges dolgozzon azért, hogy a diákjai jól tanuljanak, fejlődjenek, szabad ideét áldozza azért, hogy munkájának szép eredménye legyen. Ha tanulnak, ha nem, az ő a fizetését úgy is megkapja, de mekkora öröm az, ha az a gyerek az ő keze alatt jó irányban fejlődik, boldog, versenyeken vesz részt és díjazottá válik ez az igazi fizetség. Nagyon nagy áldozatokat kel tegyen egy szülő a gyerekéért, nem könnyű addig, amíg felnő és még utána is gondoskodni róla. Hány meg hány anya nem képes ilyen áldozatokat hozni. Elhagyja gyerekét, elhanyagolja, otthonokba hagyják édes gyereküket. Hol van itt a felelősség vállalás, hol van itt a felajánlás, az áldozathozatal, a törődés? Az ilyen anyának mi célja az életének? Március tele van emlékekkel, fájdalmassal, de ugyanakkor örömtelivel. A márciusi ifjak nagyon jó példa az áldozathozatalra. Életüket áldozzák a hazáért, a szebb jövőért. Tudják, hogy ők a harc gyümölcsét, nem lesz alkalmuk meglátni, de büszkén halnak meg a csatamezőn gyerekükért, jövőjükért. Mondhatjuk azt, hogy megérte a fáradság, megérte szabadidőt föláldozni, itt az áldozatnak értéke van. Próbáljunk meg mi is úgy élni, hogy kisebb áldozatok árán értékeket bontakoztassunk ki. Ne legyünk gőgösek, mivel a gőgös ember előbb utóbb egyedül marad, lelkileg ronccsá válik. Miért ne lennénk áldozat készek, hiszen nagyobb boldogság adni, mint kapni. Kívánom azt, hogy mindenki leljen rá erre a boldogságra, amely meggyógyít, minden bajtól, gondtól, rém álmoktól.
Ne feled te vagy a felelős betegségedért, ezért tégy érte, előzd meg a betegséget.
Bojoievschi Éva
Pszichopedagógus