Az ember testi, lelki valóság, nekünk nem választanunk kell a test és a lélek között, hanem az embert a maga egységében kell elfogadjuk, értékeljük és ápoljuk. Nem szabad se a testi, se a lelki dimenzióját az életnek elhanyagolni, megvetni, másodrendünek bélyegezni. Bűn az is ha valaki e szép világnak és benne az embernek csak a lelki, szellemi oldalát értékeli, de az is gond ha nem veszünk tudomást arról, hogy az Isten alkotta ember nem csak 5o-7o-1oo kg élő szövet. Ezért, kisebb testvéri szeretettel szeretnék egy utat mutatni, mely az egész embert a maga szellemi, lelki méltóságában képes megtisztítani, gyógyítani, felszabadítani, az Istengyermeki örömteli méltóságra emelni.
A tudatosan elkövetett bűneink lehúznak, a rossz döntéseink, át nem gondolt cselekedeteink, szabadságunkat, emberi méltóságunkat nem csak beszennyezik, de össze is törhetik. Az orvosok egybehangzó véleménye, hogy a gondolatban, cselekedetben, mulasztásokkal elkövetett bűneink mindenféle testi, szellemi betegségnek a forrásai lehetnek. Anyánk az Egyház, ilyenkor tavasszal, a húsvéti szent időben az embereket ösztönzi az elcsendesedésre, a szellemi, lelki tisztulásra, a bűnbánat tartására. Ősidőktől a lelki tisztulás útjára lépő ember, Isten törvényeire figyel, azok fényében újítja meg életét. Az erkölcsi életünket szabályozó parancsok világosak, egyértelműek, és hosszú évezredek tapasztalata alapján váltak az emberiség közkincsévé, ezért merem én is a bűnbánat útján, mint jelzőoszlopokat magunk elé állítani.
Isten a történelem során háromszor adott parancsokat az emberiségnek.
I. A Szentírás szerint, még a bűnbeesés előtt, Teremtőnk két dolgot kért tőlünk: “Szaporodjatok és sokasodjatok és hajtsátok uralmatok alá a földet”. Igazából e pár szóban Isten az önfenntartás, fajfenntartás parancsát adta nekünk. Minden embernek kötelessége az életét fenntartani, megtanulni uralni a saját testét, de a kommunikáció alapvető eszközeit is, a beszédet, írást és mindazt, mi egy embert emberré tesz. Ha útra kelünk, uralnunk kell a közlekedő eszközt, a szerszámokat, a gépeket, mindazt mi körülvesz, mit az emberiség évmilliárdok alatt felfedezett, alkotott, mi a civilizációnk része, meghatározója. Uralnunk kell gondolatainkat, vágyainkat, szavainkat, pont úgy ahogyan a mi Urunk Jézus Krisztustól láttuk, aki még elárulása estéjén is, nagycsütörtökön képes volt testvérei lábát megmosni. Természetesen nem csak “uralni”, nagyra értékelni kell az életet, hanem azt alázattal, szeretettel, mind drága ajándékot tovább kell adnunk a gyermekeinknek, az utánunk jövő generációknak. A fajfenntartás ösztöne minden élőlényben ott van, nekünk ezt a törvényt Isten írásban is adta a Teremtés könyvének az elején. Az élet tovább adása, szolgálata olyan parancs, melyet ha tudatosan megszegünk súlyos bűnt követünk el. Az Isten adta fényt, az életet bűn veszni hagyni, kioltani.
II. Sajnos nem volt elég e két rövid, világos parancs, ezért Isten a bűnbe esett emberiségnek részletes eligazítást adott a tízparancsolatban. A tízből a három első parancsolat Teremtőnk felé irányítja figyelmünket, a következő hét szüleinkkel és embertársainkkal való viszonyunkat határozza meg.
- Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
- Isten nevét hiába ne vedd!
- Az Úr napját szenteld meg!
- Atyádat és anyádat tiszteld!
- Ne ölj!
- Ne paráználkodj!
- Ne lopj!
- Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
- Felebarátod házastársát ne kívánd!
- Mások tulajdonát ne kívánd!
III. És végül megváltónk, Jézus Krisztus hihetetlen tömörséggel összefoglalta Isten akaratát a Főparancsban, az Isten, az embertárs és az önmagunk szeretetének a parancsolatában.
Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,37-40)
Több ezer év és összesen 15 rövid, tömör parancs, melyeket ha betartanánk, a mi életünk is de az emberiség élete is gyökeresen megváltozna. Nem az a cél, hogy mi egymás életét vizsgálgassuk, ítélkezve egymás hibáit, bűneit kiteregessük, mert az acsarkodás csak rosszabbá tesz bennünket. Az vinne előbbre, ha mindenki a maga életében teremtene rendet, és ez lehetséges is, mivel a magunk élete felett mi magunk döntünk. Vegyük alázatosan hosszan Isten parancsait, kéréseit, és a boldogságra vezető út jelzőkövei mentén induljunk el. Lépjünk rá a bűnbánat, a tisztulás útjára és minden egyes törvénynél megállva gondolkozzunk el, hogy életünk mennyire van összhangba az Isten adta normákkal. Tudnunk kell, hogy a bűnbánat útjára lépő ember az elcsendesedés, az elmélkedés fényében nemcsak a múltját faggatja, hibáit ismeri fel, hanem kemény döntéseket is hoz, pályáját bölcsen módosítja, saját lépteit, – a múltját megbánva – a szeretet útjára igazítja.
Az elmúlt napokban Budapesten voltam és a Pálos sziklatemplomtól a Gellérthegy oldalában a pesti ferences templomba zarándokoltam néhány testvéremmel. Nagy élmény volt, a csodálatosan szép tájban, jó időben, imádságos szeretettel bandukolni a templom felé, melyben mikor oda értünk éppen szentmise áldozatot mutatott be az atya. A zarándokutunk végén az Eukarisztiában az élő Isten fogadott. Ezt az egy órás utat mind bűnbánati zarándoklatot tiszta szívvel merem ajánlani mindenkinek. Remélem, hogy eljön az az idő, mikor a földből sudáran kinő 15 kopjafa, mindegyikbe belefaragva egy – egy Isteni parancs, hogy mint néma felkiáltó jelek megállítsanak, és némán ösztönözzenek lépteinket Istenünk lépteihez igazítani.
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba t.
Déva, 2013 febr.13