Két utcát is elneveztek Hatvanban vasárnap a város vértanú ferenceseiről. Hatvanhárom évvel ezelőtt, június 19-én az ávósok ferences atyákat és a védelmükre kelt családok több száz tagját vetették börtönbe vagy internálták a hortobágyi kényszermunkatáborba.
Az újhatvani templomban június 16-án az emlékükre celebrált misén Lengyel Donát ferences kitért arra, hogy a ferencesek hitük szerint az életük árán is hirdetik az örömhírt. S ugyanilyen elszántság és erős hit volt jellemző a főleg vasutasok által lakott újhatvani városrész lakosságára is. A hatvaniak kiérdemelhetnék a leghűségesebb plébánia címet – mondta a szónok –, mert 1950-ben az állami szervek sehol sem ütköztek akkora ellenállásba, mint itt. A ferencesekért egy emberként álltak ki az ÁVH-sok ellen.
A szentmisét követően koszorúkat helyeztek el a templom oldalán lévő emléktáblákhoz, majd átvonultak a Korona Étterem mellé, ahol Lengyel Donát felszentelte az utcanév táblákat. Így Újhatvanban már van P. Kriszten Rafael és P. Lukács Pelbárt utca is.
A háború után a kommunista hatalom fokozott támadást indított a hatvani vasutas lakosság ellen, akiknek lelkipásztorai a ferencesek voltak. E meghurcolás részeként 1945 és 1950 között a hatvani kolostor szinte valamennyi tagját börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolítottak el a városból. Közéjük tartozott P. Lukács Pelbárt, akit 1946 májusában tartóztatattak le államellenes összeesküvés hamis vádjával. Hadbíróság elé állították, és tíz év kényszermunkára ítélték. A Szovjetunióba hurcolták. Betegségét nem kezelték megfelelően, ezért – rabtársai szerint – embertelen kínok között halt meg 1948. április 18-án.
Kriszten Rafael a háború alatt Budán, a Margit körúti rendházban működött. A zsidóüldözés idején – a menekítés érdekében – megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba, és sebesülten is több száz kilométeres gyalogos útra vállalkozott, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez eljuttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól.
1949 augusztusában nevezték ki Hatvanba házfőnöknek. 1950. június 19-én, a szerzetesrendek elhurcolásának idején teherautók álltak meg a hatvani rendház előtt, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban provokátorok fellázították, azt híresztelve, hogy a ferenceseket akarják elvinni. Ekkor az emberek a templom elé vonultak, és élő láncot alkottak. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte.
Az újhatvani rendházban élő négy ferences atyát az Andrássy út 60-ba szállították, civilek százait pedig kényszermunkatáborokba. Rafael atyát – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén – 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. 1952. szeptember 15-én halt meg a börtön embertelen körülményei között.
