Szeretettel megosztom veletek a csatolt jó hírt: Gratulálok Beáta nevelőnőnek s kollégáinak miért a lányok mellé álltak és biztatták őket, hogy az iskola mellett elvégezzék ezt a tanfolyamot!!
Emíliát és Marikát, két szentsimoni szakiskolás gyerekünket beíratták egy szakács tanfolyamra, sikeresen el is végezték, sok mindent tanultak, nemrég volt is alkalmam Emília főztjét megkóstolni… én is tízest adtam nekik!
Úgy látom, hogy fontos lenne a félgőzzel folyó iskolai oktatás mellett olyan tanfolyamokra beíratni a fiataljainkat, mely reális tudást is ad nekik, jogot egy-egy szakmunka végzésére! Egy kedves nagybányai hölgy, 3-4 nagyobb végzős vagy már végzett lányt szívesen megtanít műköröm készítésére, sőt a szakma végzéséhez szükséges felszerelésben is besegít. Biztos vagyok benne, hogy ha körülnézünk találunk még hasonló lehetőségeket! A támogatóinknak elmondhatjuk, hogy milyen nagy segítség lenne egy-egy diákunknak, ha ilyen irányba segítséget kapnak, támogatást, tandíj formájában egy-egy szakma megszerzéséhez! Néhány diákunk sofőriskolai költségeit is úgy tűnik vállalták.
Adná az Isten, hogy kapjunk minél több Beáta nevelőnő leveléhez hasonló levelet, jó hírekkel! Szeretettel, Csaba t.