Nagyon szépen látszik ezen a képen, hogy mit is jelent számunkra a
Napköziotthon. Háttérben ott van a Bükszádi napközi, melyben közel 4o
gyerek kap ellátást, mellette a szépen összerakott téli tűzifa már
szárad, az előtérben gyermekeink krumplit ültetnek, veteményeznek,
körben ott vannak a szép gyümölcsfák. Mi nem az iskolát akarjuk
átvinni délutánra is, hanem a család funkcióját vállaljuk át, a bajba
került, széthullott családtól és megtanítjuk a gyerekeket mindarra,
amit egy normális székely családban a gyereknek amúgy is meg kellene
tanulnia. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden délután nem kell a
leckét elsajátítani, egyszerűen arról van szó, hogy a gyerek megtanul
egy rózsatövet, egy veteményes ágyást gondozni, ebédet főzni,
önmagáról gondoskodni.
Szeretnénk olyan gyerekeket nevelni, akik akár
a jéghátán is megélnek, akkor is, ha az állam nem ad segélyt!
Szeretettel, Csaba t.