Bezzeg a Mi időnkben…

Köszönöm a megerősítést!

„Bezzeg a Mi időnkben…”

– Ugye, hogy ezt minden generáció elsüti a következő „évjáratok” kibeszélése során? Mikor nosztalgiázva, mikor minősítésként. Be kell vallanom, hogy nem egyszer, s nem kétszer jómagam is adtam ily módon hangot kétségeimnek, amikor egy-egy történés, esetleg teendő kapcsán szóba kerültek a „mai fiatalok”. Ezen jegyzetem – azon túl, hogy alapvetően örömömet akarom megosztani – egyfajta bocsánatkérés is… hogy tanulságként szolgáljon minden hozzám hasonlóan kétkedő, minősítő, általánosító korombelinek.

 

A történet, amely örömöm alapjául szolgál:

Augusztus 24-30-a között 17 fiatalember volt a vendégünk, itt Keresden, a Bethlen család ősi várkastélyában; amelyet a tavalyi évben az örökösök 50 évre átadtak a Böjte Csaba, ferences szerzetes nevével fémjelzett Szent Ferenc Alapítványnak; ahol egy éve szolgálunk kedvesemmel, Ferencz Klárával.

A fiatalok Győrből érkeztek, s néhány „személyi testőrt” kivéve, mindannyian a Széchenyi István Egyetem építész-, építő mérnök hallgatói. A kis csapatot Kottmayer Tibor tanár úr fogta össze.

„Előrejelzés” ide, „huhogás” oda, csak elismerés jár mindannyiuknak! Kiscserkész módra, kiválóan viselték a „rideg tartási körülményeket”, s még a főztömet is megették! A három megindított munkaponton látványos munkát végeztek. Felmérték a gazdasági épületeket, ahova a Jógazda Akadémia műhelyeit tervezzük. Két munkacsoportban javaslatokat készítettek a várfal dél-nyugati falán kívül eső parkrész táborhellyé alakítására… de erről szebben szól az alábbi link, aholis mérnöki pontossággal dokumentálták a folyamatokat:

http://beke-haza-keresd-2015.webnode.hu/

Csak megismételni tudom az utolsó, táborzáró tűznél mondottakat: – Köszönöm, hogy megerősítettetek abban a hitemben, hogy van jövő … és ez a jövő Ti vagytok!
– Köszönöm, hogy megerősítettetek abban a hitemben, hogy van értelme szülőként, nevelőként, oktatóként, tanárként nap-nap után tenni, s küzdeni, mert van, aki folytatja a „Munkát”; … mert van, aki meglátja, felismeri az „Utat”; …s a stafétát, a fáklyát átvéve viszi azt tovább!

ÁLDÁS! ÁLDÁS! ÁLDÁS!