Én az élet mellett döntök!

2ooo-ben Krisztus születésének kétezredik születésnapját és népünk életében a millecentenárium évfordulóját úgy ünnepeltük meg, hogy Szászvároson létrehoztuk a Szent Erzsébet gyermekvédelmi központot, mely ma is él, 5o-6o gyereknek ad otthont, meleget, jó keresztény nevelést, anyanyelvünkön!! Az ünnep célja, hogy Isten felé fordulva, tudatosan áldozatot vállalva az értékek mellett döntsünk! Ma a legjobb döntés, mi más lehetne mint a legfőbb földi érték mellett , az élet mellett dönteni, szeretettel, alázattal!

Ma tudatosan úgy ünneplek, hogy megkeresztelek öt aranyos gyereket az árkosi anyaotthonban!! Könnyű nagy szavakat pátosszal pufogtatni, de tudnunk kell, hogy a forradalmárok eszméjéhez, csak tudatos vállalással kerülhetek közelebb! A szabadságharcosok vállalták létünk alapvető értékeit,  a testvériséget, az összefogást a szabadságért, mindent az életért! Gondolom, hogy nekünk is ugyanezt kell tennünk, vállalnunk kell a tiszta, szabad élet szolgálatát élő hittel!!

Ezért azt mondom, hogy az ünneplő ruhád legyen a határozott döntés az érték, az élet mellett!! Merj megfogalmazni, célul magad elé tűzni magasztos eszméket, s hozzál értük áldozatot! A  továbbtanulás, az önmagad képzése, a családalapítás, gyermek vállalás, gyermeked tudatos nevelése, vállalkozásba kezdés, mind mind olyan döntés, mely vonásaidat a legnagyobb forradalmárok vonásaihoz igazítja!!

 Legyen ma a jelszónk egyszerű és világos!! Én az élet mellett döntök!!
Őszinte fejhajtással mindazok előtt kik az igazi értékek mellett döntöttek, és azokért életüket adták!
Csíkszereda, 2o14 március 15
Szeretettel, Csaba t.10003317_783323701695826_1525861162_n