Isten kegyelméből sok sok szép élménnyel a szívemben hazaértem Csíkszeredába Borszékről!
Köszönöm a szívélyes vendéglátást, mivel a gyerekeinket és engem is elhalmoztak a kedves Borszékiek!
Olyan jó látni, hogy az itteni emberek bizalommal néznek a holnapba! Kemény munkával, példás összefogassál templomot építettek Isten dicsőségére, és a Boldogságos Szűzanya tiszteletére, melynek felszentelésére a város apraja nagyja egy kilenced végzésével készül. Szentmisémmel, elmélkedésemmel én is e nagyszerű közösség templomszentelő készületét szolgáltam!
A jó Isten áldását kérem az új templomra, e szép völgy minden lakójára és az ottani festői környezetben épülő szép bentlakó otthonunkra, mely a csatolt képen látható. Az épületet, melyben 3o-4o gyermek fog otthonra lelni szeretnénk az idén befejezni, és szeptemberben beindítani.
Köszönet mindazoknak, akik mostanig támogattak, segítettek a munkában, és szeretettel kérem a kedves jótevőinket, hogy székelyföld legkeletibb csücskében épülő gyermekvédelmi központot továbbra is hordozzák imájukban, szeretetükben és támogassák erejükhöz mérten!
A Borszéki testvéreim jóságán, hitén épülve, Csaba t.