Húsz évvel ezelőtt a boldog emlékű Albert atya mint csíksomlyói házfőnök, azt javasolta, hogy a templomban, a Mária lábánál összezsúfolódott búcsús tömeget vezessük fel a nyeregbe, és ott tartsuk meg Isten hatalmas, természetes katedrálisában a csíksomlyói búcsút. Sokan ellenezték, hogyan is lehetne elvinni az ünnepet az ünnepelt kegyszobortól, a szép templomból ki a marhalegelőre? Meg aztán mi lesz, ha esni fog? Hogy fognak felmenni az idősek, betegek a hegyre? Emlékszem, hogy a kételyeknek nehezen lett vége, de a székelyharisnyában, csizmában járó kedves atya szelíd kitartása győzedelmeskedett, és a zarándokok az ő vezetésével felmentek a hegyre! A csíksomlyói kegytemplom látszólag lemondott az ünnepről, átadta azt a hegynek, de nagylelkűsége a helyi jellegű búcsús ünnepet Kárpát-medencei nagy rendezvénnyé tette! Húsz év alatt valóban számtalanszor elverte az eső, a jég az imádkozni összegyűlt zarándokokat, de lám mégis évről évre többen vagyunk, mind messzebbről jönnek, gyalog, lóháton, autóval, repülővel az óceánon túlról is! Jövünk, mert szeressük az Istent és az Istenszülő Szűzanyát, és hiszünk a megmaradásban, a holnapban!
Ki tudná összeszámolni azt a mérhetetlen kegyelmet, lelki tisztulást, újjászületést mit ez a bátor döntés szült az emberek szívében? Alázattal meghajtom fejemet az emberi bátorság előtt, mely Székelyföld egyik legszebb templomából merte kivinni a zarándokokat egy egyszerű marhalegelőre! Tisztelgek a mindig mosolygós kézdiszentléleki Albert atya előtt, ki hiszem, hogy most is szelíd jósággal őrködik a zarándokútra lépők testi, lelki épsége felett!
Szeretettel, Csaba t.