Lássuk be, hogy egyedül nem sikerült mindent megvalósítani. Köszönjük meg a segítséget, a támaszt, amit csupán egy hű feleség, és férj adhat. Nem leszünk attól kissebek, vagy nem csökken a rangunk attol, ha megköszönöm a feleségemnek, hogy itt van mellettem, vagy a férjemnek, hogy egymásnak vagyunk és maradjunk így 2012-ben is, mert jó együtt, egyedül nem megy, szükségem van rád, szeretetedre, erődre, biztatásodra, mert együtt békességben sikerülni fog Jézus Krisztussal és Isten akaratával. Ha a jó Isten színe előtt igent mondtunk egymásnak, akkor frissítsük fel erre az évre is akkori válaszunkat, így menjünk tovább, így vágjunk neki ennek az évnek.
Már ősidők óta beszélhetünk családról, a Biblia kezdetén megismerhetjük Ádám és Éva történetét. Ádám észrevette, hogy képtelen egyedül élni, így társat kért az Úrtól. Az Úr Évát ajándékozta számára, egy olyan személyt, aki képes az elveszett az egyedül élő Ádámot az életre elkísérni. Ha Ádám úgy érezte volna, hogy nincs szüksége senkire, akkor, nem folyamodott volna ilyen kéréssel az Urhoz, mondhatta volna, hogy nem kell nekem senki, milyen jó az egyedüllét… az enyém itt minden… nem kell megosztani senkivel. Látta, hogy az állatok nem beszélnek hozzá, nincs akivel megoszthatja örömét, nincs aki egy jó szót szólna hozzá. Kérte, hogy az Úr ne hagyja őt egyedül. Szüksége lenne egy másik félre, aki olyan, mint ő, aki ugyanúgy tud örvendeni Isten csodálatos ajándékának, akivel tud váltani egy pár szót, akit szerethet, és akiért megéri élni. Ő életét, lelkét ajánlotta fel egy társért. Éva viszonozta azzal, hogy mellette áll és támogatja szeretetével, együttérzésével, boldogságával. Éva önmaga a lelki támasz, aki életet táplál Ádám lelkébe. Buzdítja arra, hogy kezdjen neki, próbáljanak meg együtt élni, vágjanak neki az életnek, Isten akaratának.
Egy tökéletes példa a párkapcsolatra, együtt ketten Isten akaratával. A bűnbeesés után is együtt mentek tovább, felvállalták a bűnhődést, együtt szenvedtek. Nem vádolták egymást…, igen mert a te hibád, érted kerültünk ide.
Nem! Csak a mai ember teszi ezt mikor nincs kire fogni nehéz sorsát. Mindenki a saját sorsáért felel. A sorsunkat mi magunk alakítsuk. A nehézségeket fel kell vállalni és nem olyan dolgokra fogni, amiért hálát kéne adni és nem ócsárolni. Gondold át háromszor, négyszer mielőtt kiejted. Lássuk be, hogy társ nélkül egyik fél sem képes meglenni. Együtt, ahogy mondja a mondás is, még a jéghátán is megélünk, mert szeretjük egymást, bízunk egymásban és az Isteni szeretet összetart minket.
Ehhez kellene tartsuk magunkat. Napjainkban a társkeresést udvarlásnak nevezzük, hasonló Ádám és Éva kapcsolatához, igaz, most már nem szükséges, hogy az oldalbordánkból formálja ki a Jó Isten társunkat, mivel Ádámnak és Évának köszönhetően bőven akad választék. Ajánlatos, hogy mi is mint Ádám imádkozzunk Istenhez, hogy ajándékozzon meg bennünket egy jó szerető élettárssal. Kérjük a Jó Isten segítségét, a párválasztásban is legyen meg az Ő akarata. „ Istenem te jól ismersz engem, jól tudod, hogy szeretetem végtelen engedd meg, hogy megoszthassam egy olyan társsal, aki viszonozni tudja szeretetemet. Szükségem van rá, kérlek, mutasd meg a feléje vezető utat.”
„Boldog Gizella” nem látta párját a jegyesség ideéig és már szerelmes volt belé. 11 évesen Istvánhoz ment feleségül. Testét és lelkét ajánlotta jegyesének és minden erejét és hitét egy ismeretlen népnek. Felajánlotta azt, hogy életét áldozza férjéért és ennek nemzetéért. Ő jelentette a magyaroknak a reményt, a megtérést, 11 éves lányban bízott egy egész nemzet, a magyar nemzet. Nem mondott nemet a kérésre, István mellett állt élete végéig és együtt harcoltak a kereszténységért. Amit szülei lehetetlennek éreztek ő 11 évesen bízott István szerelmében és akaratában. „ Én hiszek benne, hogy nem csodára lesz szükség, hanem szeretetre és türelemre, okos szóval tanításra. Elég erőt érzek magamban. Az Úr segedelmével – bírni fogom.”
Ezeket a szavakat véssük a szívünkbe. Én hiszek az örökboldog kapcsolatban, az egészséges házasságban. Kívánok minden készülő házaspárnak, vagy már régóta együtt élő házasoknak szeretetet, erőt és kitartást, békességet és hitet, mivel Isten nélkül nincs áldás a munkán, az élet is nehezebb és értéketlen. Tedd egészségessé a családod, ahogy a két bibliai főhősnek sikerült úgy nekünk is, hiszen ugyan abból az emberből származunk. Ne feledd megköszönni a jót, mert az nem gyengeség, hanem erő.
Te vagy a felelős életedért, ezért tégy érte, előzd meg a betegséget.
Bojoievschi Éva
Pszichopedagógus