Örömhír minden napra:
2017. november 5. – Évközi 31. vasárnap
“…egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.”
Szent Imre napján emeljük tekintetünket Mesterünkre, és szíveinket töltse el örömmel, hogy a mi testvéreink a Szentek!!! Mesterünk ma a képmutatást ítéli el! Ahogy a kertész határozott mozdulattal kivágja kertjéből a gazt, mi is irtsunk ki szíveinkből minden bűnt! A “látszat” életet vessük le magunkról, és ne szerepeket adjunk elő beleéléssel, hanem a saját életünket éljük! Két út áll előttünk: a Káin útja, a szerepet játszó, hamis áldozatot hozó ember útja, vagy az Ábel útja, kinek a gondolatai, tettei egyensúlyban vannak, kinek az élete, áldozata kedves az Isten előtt!
Nézzünk magunkba, vajon hitelességből, őszinteségből hányast adnék magamnak? Hányszor van, hogy azt amit másokban elítélünk, azt mi magunknak nagylelkűen megengedjük, mert ugye az ember nem lehet fából… Milyen csúf ez a képmutatás, álszenteskedés, a megjátszott “jól vagyok”! Nekem nem boldog feleségnek, normális családapának, szófogadó gyermeknek kell látszódjak, hanem valóban az is kell legyek! Mert nagyon könnyen kilóg a lóláb, és akkor minden szavunk értelmetlenné válik, s akárcsak a tányér levesbe mibe beleesett egy nagy légy, gusztustalanná válunk! Miért csak “játszanám” a boldog szentet, ha valóban lehetek igazán boldog is?!
Szent Imrét a kortársai tartották szentnek, és ő nem a világtól távol, hanem a politikai hatalom sűrűjében, kint az élet forgatagában, sőt a csatatereken bizonyította, hogy Krisztussal élni jó! Nem az írásai vagy a látszat alapján, hanem az élete, tettei alapján avatták szentté, állították példaképpé minden korok fiataljai számára! Egy hatalmas király udvarában, jólétben, egy fiatal férfi mi mindent megengedhetett volna magának, de ő Krisztust szereti, követi! Szent Imrét, akárcsak minden korok összes szentjét Krisztus iránti végtelen szeretete tette szentté!
Szeretettel, Csaba t.
Kép: fák és árnyékok……
—————————-
Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz:
“Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg
és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne
kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos,
sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek
vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit
tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják
imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben
szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe.
Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy
rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat
mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek
vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti
Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti
tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi
szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát
megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12
