2017. augusztus 18. – péntek
Egy fiatal férfival beszélgettem, aki cserélgeti a munkahelyeit, barátait, mert “nem ez az igazi”! Azt mondtam neki, hogy ha a kedvesével jön, nem esketem meg, mert bár harminc éves, képtelen lehorgonyozni és hűséges lenni a saját döntéseihez! Így nekem nem szabad engednem, hogy alap nélkül az oltár előtt örök hűséget esküdjön egy lánynak, aki naivan bízik benne, és azt gondolja, hogy a házassági eskü szövege, a “jóban – rosszban” a fiú számára is ugyanazt jelenti mint neki!
A mai ember ki van szolgáltatva a saját vágyainak, hangulatának, oda van vetve a saját érzelmeinek, mint a csont a kutyák elé! Mást sem lehet hallani, mint: nincs kedvem, nem tanulok, nem megyek tovább, kilépek ebből a kapcsolatból, beadom a felmondásomat! Az embernek vannak vágyai, érzelmei, hangulata, de az ember mindez mögött van! Az elmélkedésed csendjében barangold be önmagadat, mint egy virágos mezőt csodáljad a benned lévő virágokat, de a szívedben burjánzó gazt is fedezd fel! Önmagad feltérképezésével lassan felismered a lelkedre nehezedő komor felhőket, a csalóka hangulatokat, melyek jönnek mennek, megérted vágyaid szétjárását, és azt is, hogy nem kell folyton etetni az érzelmeinket, mert elszemtelenednek, és mint az elkapatott gyermek, követelőzővé válnak! Arra biztatlak, hogy megfontoltan dönts, és aztán kitartóan menj tovább, téged csak az alaptalan félelmeid és a buta délibábok tántoríthatnak el a célodtól!
Életünkben mindig van “rossz”, s ha mi ilyenkor tovább állunk, akkor lassan olyanok leszünk, mint a szélkerék, mely minden kis fuvallatra elmozdul! A férfi megkeresi a helyét, mérlegel, dönt, és döntéséhez, ígéretéhez ragaszkodik! Tudnod kell, a becsületes felnőttek világában van egy mértékegység: egy ember, egy szó!
Szeretettel, Csaba t.
Kép: A vállalt gyermeket fel kell nevelni!
—————————————
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték
tőle: “Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?”
Jézus ezt felelte: “Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak
és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja
atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek?
Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten
egybekötött, ember szét ne válassza.”
A farizeusok azonban erősködtek: “Miért írta hát elő Mózes, hogy
válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?”
Jézus kijelentette: “Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy
elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek:
aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást
vesz el, házasságtörést követ el.”
Erre a tanítványok megjegyezték: “Ha így áll a dolog férj és feleség
között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: “Nem
mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert
van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az
emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond
róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”
Mt 19,3-12