Missziós utunkon

E júliusi szép napokban, útra kelünk a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral egy magyarországi missziós útra! Szentéletű Márton Áront, Erdély nagy püspökét hívjuk magunkkal, hogy segítsen az általa megfogalmazott szent célt valóra váltani! “A nemzet kultúrájában él – tanítja a nagy püspök –  a kul­tú­ra ál­ta­lá­nos meg­ha­tá­ro­zás sze­rint az a tör­té­ne­ti ered­mény, amit em­be­ri erő­fe­szí­tés a négy ab­szo­lút ér­ték­nek: az igaz­nak, szép­nek, jó­nak és is­te­ni­nek a tar­tal­má­ból meg­fo­gott és meg­va­ló­sí­tott.” Ezért nem sopánkodni akarunk a világ sebeit látva, nem siránkozni fogunk a sok – sok nyilvánvaló veszély közepette, hanem gyermekeinkkel csodaszépen énekelni fogunk, tiszta szívvel, bizalommal imádkozni akarunk, és irgalmas szeretettel a legkisebbekhez lehajolva jót szeretnénk tenni! Ezen az úton Áron püspökkel nem a sötétség, hanem a remény hírnökei szeretnénk lenni, még ha a jelen gondjaitól szenvedve is, az Isten adta drága fényt, az emberi kultúrát, népünk nagyjai által létbe hívott szép zeneműveket megszólaltatva szeretnénk felkeresni a csatolt program szerint a testvéreinket.

Krisztus gyógyító erejét hirdető utunkon, elkísér az 1941-ben Márton Áron püspök atya által felszentelt Biró Antal atya, Erdély legöregebb papja. Antal atya magyar – német szakos ferences paptanár, ki annak ellenére, hogy Márton Áron kérésére feladta bontakozó tanári karrierjét és így a kommunista rendszer megtorló erőszakának áldozata lett, mégis nagy püspökéről az idén megjelent könyvében  azt írja, hogy: “Aki találkozott Márton Áronnal, az megtalálta a kilencedik boldogságot!”

Rendezvényeinkre nagy – nagy szeretettel hívjuk, várjuk a kedves testvéreket! Gyertek, a balatoni nyárban fürdessük meg lelkünket is, a gyermekeink által mesteri fokon előadott szép énekszóban, a történelem emberpróbáló viharát kiálló Antal atya által tolmácsolt Márton Áron gondolatokban, Krisztus oltárai mellől népünkért felfakadó őszinte imádságban!

Szeretettel osztok meg e meghívóval egy szép Márton Áron gondolatot, Csaba t.———————————–

A kul­tú­rát nem­ze­tek te­rem­tik, de a nem­ze­ti élet biz­to­sí­té­ka a kul­tú­ra. Sőt több mint egy­sze­rű biz­to­sí­ték: a nem­zet kul­tú­rá­já­ban él. Az élet­hez va­ló, jog pe­dig ter­mé­sze­ti jog, éle­tét min­den nem­zet­nek is­te­ni pa­rancs foly­tán kö­te­les­sé­ge meg­tar­ta­ni. S a szór­vá­nyok le­ve­rő va­ló­sá­gá­ból előkomorló vád olyan köz­vet­len kö­zel­ről idéz meg a múl­tért és szó­lít fel a jö­vő­ért, hogy sü­ket fü­lek­nek is fel kell ha­sad­ni­uk, a ré­ve­teg né­zé­sek­nek is éles lá­tás­ra kell pat­tan­ni­uk, a ré­gi di­cső­sé­gük pár­ná­in ál­mo­do­zók­nak is tunyálkodás he­lyett vég­re mun­kát kell vál­lal­ni­uk.

A fel­adat te­hát ket­tős: Nem­ze­ti mű­velt­sé­günk ér­té­ke­it te­gyük köz­kinccsé, hogy a re­ánk ha­gyo­má­nyo­zott ér­ték­ál­lo­mány ere­jé­vel né­pünk tömb­jét tu­da­to­san kap­csol­juk be­le a nem­ze­ti múlt­ba, s ugyan­ak­kor a kul­tú­ra gaz­dag ered­mé­nye­i­ből fog­lal­juk le szá­má­ra, hasz­no­sít­suk ná­la azt, ami éle­tét szeb­bé, biz­to­sab­bá te­he­ti, hogy re­ménnyel me­hes­sen apái út­ján jö­vő­je fe­lé. A szü­lő a csa­lád­ban, a ne­ve­lő az is­ko­lá­ban, a pap az egy­ház­köz­ség­ben, a jo­gász, po­li­ti­kus, or­vos, köz­gaz­dász fog­lal­ko­zá­sa kö­ré­ben, és min­den­ki, akit hi­va­tá­sa vagy tu­dá­sa bár­mi­lyen kö­zös­ség élé­re ál­lí­tott, le­gyen a nem­ze­ti kul­tú­ra apos­to­la. Is­te­ni pa­ran­csot tel­je­sí­te­nek. Se­gí­te­nek egy nem­­ze­tet, hogy tör­té­nel­mi hi­va­tá­sát be­tölt­se, hogy ne le­gyen szé­gye­nül Is­ten és em­be­rek előtt, ha­nem az örök rend föld­re szánt ter­ve­i­nek va­ló­sí­tá­sá­ból ne­ki ki­osz­tott mun­kát be­csü­let­tel az idők vé­ge­ze­té­ig vé­gez­ze.

(Erdélyi Iskola – II. évf., 1934/35, 5-6. sz. 265-266. l.

http://www.magnificat.ro/portal/index.php/szent-ferenc-alapitvany/roviden/12424-iv-balatoni-csillagosveny