“Aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18,9-14
A szerénység, alázat az erények királynője, mert az alázat lám még a jobb latornak, minden bűne ellenére is megnyitja az örök élet kapuját! A gőg a leghatalmasabb embert, vagy akár államot, a legerényesebb szentet is képes a föld sarával elvegyíteni. Ahogyan Mária énekli: Mert a jó Isten: “hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt”
Nekünk nem elég a gőg ellen küzdeni, tudatosan kell gyakorolni, nagyon egyszerűen, szerényen az alázat erényét! Nagyböjt van, gondolkozzam el azon: hogy az alázat, ez a drága szép erény, mennyire vert gyökeret a szívemben? Próbáljak meg én is alázatos kisebb testvér lenni ezen a szép napon a családomban, a társaimnak! Minden erény gyakorlása, de különösen az alázatosság tudatos megélése, tiszta, semmi máshoz nem hasonlítható boldogságot szül a szívünkben! Induljak el az erények útján, mert ez az út, a boldogságra vezető egyetlen út, a szentek útja!Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem
merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy
irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza,
amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki
pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14
2015. március 14. – szombat