20.00 – Esti ima – Rózsafüzér a gyerekekkel.
Lehet megfogalmazni imaszándékot, és kérni, hogy együtt, közösen imádkozzunk bizonyos szándékra. Ma sokak kérésére azért imádkozunk, hogy a betegek gyógyuljanak meg, és az ünnepekre szűnjön meg, de legalábbis hagyjon alább a járvány!
Lehet megfogalmazni imaszándékot, és kérni, hogy együtt, közösen imádkozzunk bizonyos szándékra. Ma sokak kérésére azért imádkozunk, hogy a betegek gyógyuljanak meg, és az ünnepekre szűnjön meg, de legalábbis hagyjon alább a járvány!
Esti beszélgetés – Ma Varga Kinga kérdez:
Tiszteletem! Köszönöm a kérdezés lehetőségét. Kérdésem a következő lenne: Mit jelent kereszténynek lenni a 21. században? Azért fogalmazódott meg bennem ez a kérdés, mert véleményem szerint a “keresztény” szó kissé elhasználódott a mai közbeszédben. Beszélünk keresztény kultúrkörről, keresztény Európáról, azaz, csak keresztény Európában tudjuk elképzelni jövőnket. Mit jelent ez? Mit jelent az, hogy keresztény vagyok? Jelentheti azt is, hogy van egy erkölcsi kódex, amihez mindig tartom magam? Ha életemet úgy képzelném el, mint egy autót, amiben “haladok az úton”, akkor “életem autójában”, ha őszinte alázattal betartom a krisztusi szabályokat, hol van Jézus? Tapasztaljuk azt, hogy életünkben nagyon könnyen bálvánnyá válhat minden… Hogyan tudnék a 21. században Istennek tetsző életet élni? Köszönöm a kérdezés lehetőségét. Áldott adventi várakozást kívánok.
Tisztelettel, Kinga
Tisztelettel, Kinga
Szeretettel várunk, a beszélgetést akár itt ezen az oldalon, de a https://www.youtube.com/watch?v=tqdlkh-Nuq0 oldalon is követhető!
A kérdéseket a böjte-Csaba-füveskönyve oldalon lehet feltenni:
Kerekasztalunknál neked is ott a helyed, Csaba t.