Nem a szegényeket, – mondja Teréz Anya – hanem a gazdagokat nem tudja jóllakatni a gondviselés. Lám a szegények esznek, és még maradék is marad. Az elmúlt napokban Egyiptomban jártam, Kairónak van egy negyede, ahova a város szemetét hordják, és ahol 70000 ember él az asztalról lehullott morzsákból. Döbbenetes volt látni a több mint húszmilliós nagyváros szemétlerakatát, ahogyan azt szelektíven szétválogatják szorgalmas kezek. E nagyvárosba szervesen belesimuló kisvárosban járva, az embereket nézve döbbentem rá, hogy milyen kevés is kell az élethez. Ezek az emberek a nagyváros hulladékából élnek.
Leborulok Isten gondviselő szeretete előtt, hisz Teremtőnk nap mint nap sáros földből, napfényből közel nyolcmilliárd embernek ad enni. A földbe hullott mag szárba szökell, kalászt bont és szemet érlel, táplál bennünket. Csoda, mely szemünk előtt zajlik, melyet megérteni nem tudunk csak csodálunk, és tisztelettel imádjuk az Alkotót, a Mestert ki felkelti napját jókra, gonoszokra egyaránt.
Töltse el szívünket a nyugalom és a derű, lám Isten mindannyiunkat szeret, gondviselő jóságával életben tart. Bízzunk a gondviselésben és hálatelt szívvel fogyasszuk el a mindennapit!
Szeretettel, Csaba t.
—–
Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy
hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat,
bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket.
Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák
beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak,
elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta
tanítványait, és így szólt hozzájuk: “Sajnálom a népet. Már harmadnapja
kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni
őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték:
“De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget
ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: “Hány kenyeretek van?” “Hét, és
néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy
telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát
adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a
népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot
szedtek össze.
Mt 15,29-37
hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat,
bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket.
Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák
beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak,
elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta
tanítványait, és így szólt hozzájuk: “Sajnálom a népet. Már harmadnapja
kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni
őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték:
“De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget
ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: “Hány kenyeretek van?” “Hét, és
néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy
telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát
adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a
népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot
szedtek össze.
Mt 15,29-37