Jókai Mórnak van egy kedves színdarabja: “Melyiket a kilenc közül?” Egy suszterembernek kilenc gyermeke van, és meghal a felesége. Egyedül neveli szeretett gyermekeit, és karácsony estéjén egy gazdag ember megkérdezi, hogy melyiket adná neki, hogy urat neveljen belőle… E hatalmas dilemmára a választ megtudhatod, ha eljössz és megnézed a dévai gyermekeink nagyszerű előadását. Jövő héten a színjátszó csoporttal meglátogatjuk néhány otthonunkat, szeretnénk egy kis örömet, derűt ajándékozni azoknak, akik meghívnak. Szabad a vásár, eddig elkelt három este, de mi délelőtt is, ha iskolákba hívnak szívesen megyünk: dec. 19-én, 19.00 órától Kézdivásárhely a Vigadó, 20-án, 18.00 órától Sepsiszentgyörgy a kultúrház, 22-én délután Marosvásárhely. Aki hív és egy finom ebéddel megajándékoz, azt mi is megajándékozzuk vidám énekünkkel, egy felejthetetlen előadással. Ha nagyon megtapsolnak, akkor még én is szívesen meggyújtom az adventi gyertya lángját, szeretettel elmélkedem!Nagy szeretettel készülünk! Hiszem, hogy akinek 100 juha van, annak mind a száz kedves, és akinek közel 6.000 gyereke van, annak is minden egyes élet szent és drága! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, Isten maga a szeretet!Kisebb testvéretek, Csaba t.—–Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: “Mit
gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem
hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy
megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony
mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt
kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy
is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14