Kedves Támogatóink!
Hihetetlenül jó érzés, mikor azt látom, hogy a tizenötéves munka ilyen szépen sikerül. Gabit még óvodás korában fogadtuk be a szászvárosi otthonunkba, egy fantom blokkból, és az idén érettségizett Déván eredményesen. Ezt a képet az ő facebook oldaláról másoltam ki. Számomra nagy elégtétel, ha valaki ilyen belső örömmel lép ki az otthonunk kapuján, ha ilyen mosolyogva, diplomával a zsebében kezdheti meg élete immár felnőtt korszakát!
Büszkék vagyunk erre a szép lányra és persze a többi gyermekünkre is! Mert Szent Józsefi értelemben apja vagyok ennek a nagylánynak is, ő nem a test és a vér kívánságából született az életembe, hanem Isten akaratából! Ahogyan a mennyei atya kérésére igent mondott Szent József a kis Jézusra, ugyanúgy Isten nevében fogadjuk mi is a bajbanlévő gyermekeket.
Az évek alatt Gabinak a neveléséhez több kollégám is hozzá járult, nekik a nevelőknek szeretettel köszönöm a szemmel láthatóan eredményes munkát! Hálát adok e képpel a nagylelkű támogatóinknak, mert nélkülük nem tudtunk volna igent mondani az ajtónkon kopogtató gyermekeknek! Boldog örömmel köszönöm jótevőinknek, hogy ilyen szép, nemes feladatban társak lehettünk!
Hálás szívvel Csaba t.