Erdély TV műsora a Szent László táborról

Együtt erősek vagyunk!! Szeretettel köszönöm Évának, Katának,  Rékának, Emíliának, Istvánnak, Lacinak, Sanyinak és a többi kedves tábor lakónak, hogy szerettétek, szeretitek a gyermekeinket, hogy eljöttetek és életetekből időt ajándékoztak a kicsinyeknek!!  Együtt álmainkat valóra tudjuk váltani, s a gyermekeink arcát, tekintetét reménnyel, fénnyel, ragyogással tudjuk szebbé tenni!!  Köszönöm nektek ezt a csodát, azt, hogy a szovátai tábor végén még szebbek, tisztábbak, hittel, reménnyel, szeretettel teltebbek voltak a gyermekeink, fiataljaink, mint a tábor elején! Az amit tesztek nagy dolog, mert Kárpát-szerte sok táborba hívnak előadni, és szomorúan látom, a felnőtteknek való komor politikai témáktól, az éjszakai bulizástól, alkoholtól, mennyire elszürkülnek, összegyűrődnek az ottani széparcú fiataljaink, pedig azokra hihetetlen sok pályázott pénzt költenek a szervezők! A mi táborunk jóformán semmibe sem került, mert ingyen, szeretetből jöttetek és végeztétek a jókedvű mókás programjainkat, ami azért nekünk felnőtteknek tudom, hogy kemény munka volt!
Isten fizesse a szeretet csodáját, melyet általatok, veletek megélhettem Szovátán! Csaba t.

Vasárnap du. (erdélyi idő szerint) 16.40-től a gyermekekkel készült film is adásba kerül, a 17.30-kor kezdődő Hitélet műsor előtt, ami a Szent László tábor lelki és hitbeli hátterét mutatja be.

Egy korábbi film:
Böjte Csaba felszentelte az első erdélyi Élet útját. A Hitéletben összefoglaló látható az ünnepségről.
http://www.erdely.tv/musor/hitelet-152