11_Mindennapi_hitvallas

Böjte Csaba OFM: Mindennapi hitvallás

Szent Ferenc Alapítvány 2013

174 oldal

Ez a kis könyv szeretne segítségedre lenni abba, hogy meg tudd élni keresztény hitedet a mindennapokban. Hitünk nem egy ünnepi szép ruha, melyet vasárnap magunkra öltünk és elmegyünk a templomba, aztán onnét jövet levetjük magunkról, hanem maga a létünket meghatározó bőrünk, mely nélkül elképzelhetetlen a lét. Az élő cselekvő hit, a mindennapi gondolkodásunkat meghatározó világnézet, mely életünket széppé, boldoggá teszi, mely nélkül minden találkozás, kézfogás, fájdalmas, sebző, fertőző lehet. Ezért is osztottuk az Ablak a végtelenre című könyvet 365 részre, azaz az év minden napjára és adtunk ki ilyen egyszerű, olcsó kiadásban, hogy juthasson el mindenkihez, hogy magunkkal hordható legyen a hétköznapokban is, hogy akár egy papír hajócskát, kis repülőt hajtogass belőle, hogy így juttathasd el a vigasztaló, bátorító gondolatokat barátaidhoz is. Az újraevangélizációnak kis szolgálója szeretne lenni ez a könyv!