23_Kiralyok_es_peldakepek_Szent_Laszlo

Böjte Csaba OFM és Tatár Mária Magdolna : Királyunk és példaképünk, Szent László

Szent Ferenc Alapítvány 2009

72 oldal

“Hivatás
Minden embernek Isten talentumokat ad, és feladatokat bíz rá. Szent László, a népe által kért és Istentől neki rendelt feladatot elvállalja szerényen. Feladata felé vezető útján bízik Istenében, nem torpan meg, a nehézségek nem riasztják el, de nem is teszik kegyetlen törtetővé. Munkáját tisztességesen végzi: királyként vezeti a magyar népet, ha kell, megvédi övéit erővel is. Még legyőzött ellenfelének, a kormányzásra képtelen, de ellene lázadást szító Salamon királynak is megbocsát. Kitartó munkával felnő szép, szent hivatásához.

Szeretnénk gyermekeinket Szent László példájával arra inteni, hogy türelmesen keressék meg a maguk hivatását, és az Istentől nekik rendelt feladat teljesítésétől soha semmi ne tántorítsa el őket. Küldetésünk megtalálása és annak felvállalása sok nehézséggel jár. De tudjuk, hogy minden ember szívébe Isten értéket rakott, beleírt egy-egy szép szeretethimnuszt, és ennek az értéknek a kibontakoztatása életünk célja.”